Nyerő Pentavia
HVG
Heten meghaltak egy állásinterjún
Több tízezren jelentkeztek 90 helyre, a fitneszteszt során heten meghaltak, több százan kórházba kerültek a dél-afrikai Pietermaritzburgban pénteken.
hvg.hu
Kikaptak a bajnokok az NBA-n
A Miami Heat 19 ponttal kikapott a Milwaukee Buckstól az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságon.
MTI
Így változik januártól a dolgozók élete
Január elsejétől lép hatályba az új Munka törvénykönyvének több, idén elfogadott módosítása. Ezeknek a változásoknak a nagy része a szabadságra vonatkozik, de rövidebb lesz a kiküldetés időtartama, valamint a távolléti díjat is másképp kell majd számolni.
Bakos Dalma
Így készüljön fel a sikeres állásinterjúra
Ha az első kör, az önéletrajz elbírálása sikeres volt, még nem dőlhet hátra, az állásinterjúra felkészülés ugyanis komoly háttérmunkát igényel. Az Eures tanácsai.
hvg.hu
Ide költözzön, ha dolgozni akar
Hatezernél több érdeklődőből mindössze 380-an adtak be kérelmet lakhatási támogatásra, hogy lakóhelyüktől távol munkát vállaljanak - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Új rendszerben működik majd a fogyatékosok foglalkoztatása
Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre; az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Sokaknak másképp jár a szabadság januártól
Január elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve (Mt.). Az év elejétől hatályos új szabályok alapján többek között a szabadságot is másképpen lehet majd kiadni egyes esetekben.
MTI
Videolista: híres szerzők cameo szerepben
A rendezőkön kívül a filmek alapjául szolgáló irodalmi művek szerzői is gyakran felbukkannak az alkotásokban, az Urban Legends most ezekből a cameo szerepekből válogatott.
unknown
Így ismerje fel a veszélyes dolgozót
A problémás dolgozók beazonosítása és helyes menedzselése az egész szervezet szempontjából fontos, hiszen ha sikerül őket beállítani a sorba, az pozitív hatást gyakorol a csapatra, ellenkező esetben viszont viselkedésükkel szétforgácsolhatják a szervezet egységét.
hvg.hu
Jövőre is korlátozzák a béremelést a román állami vállalatoknál
Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek a román állami vállalatoknál: legfeljebb - az inflációnak megfelelő - három százalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak 2013-ban azok a cégek, amelyek idén nyereséget könyveltek el - döntötte el csütörtöki ülésén a múlt héten hivatalba lépett új bukaresti kormány.
MTI
Új munkahelyek létesültek Csornán
Másfél milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsítették a technológiát a Hantech Zrt. csornai üzemében és 35 új munkahelyet teremtettek - közölte a csornai székhelyű társaság csütörtökön.
MTI
A sereg lehet a kiút a munkanélküliségből?
Kihívás, biztos megélhetés, továbbtanulási lehetőség, külföldi misszió - seregnyi somogyi fiatal férfi és nő álma a honvédség.
hvg.hu
Tizenöt éves csúcson a munkanélküliség Franciaországban
Franciaországban tizenöt éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség novemberben: a munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai szerint 3,13 millió állástalant tartottak nyilván az év utolsó előtti hónapjában, 0,9 százalékkal többet az októberinél.
MTI
Egyáltalán nem kaphatnak plusz juttatást az egészségügyisek
Semmilyen formában nincs lehetőség béren felüli és béren kívüli juttatások kifizetésére az egészségügyben - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
MTI
Így tanulhatnak százezren szinte ingyen nyelvet és informatikát
Százezren vehetnek részt az idegen nyelvi és informatikai képzéseket magában foglaló Tudásod a jövőd projektben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) csütörtökön
MTI
Így ismerheti fel a kamu állásokat kínáló e-maileket
Sokszor létező cégek, de van, amikor fantom vállalatok nevében küldenek ki munkaajánlatokról szóló e-mailt a gyanútlan álláskeresőknek. De hogyan lehet felismerni a kamu ajánlatokat?
hvg.hu
Változik a felnőttképés, javuló foglalkoztatásban bízik Czomba
A kormány a növekedési fordulattól és a munkaerő-állomány jelentős részét érintő munkahelyvédelmi akciótervtől azt várja 2013-ban, hogy nem törik meg a foglalkoztatottak számának növekedése - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
MTI