Még fél évig marad a nők foglalkoztatásáért felelős biztos

A nemzetgazdasági miniszter újabb fél évre a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Szalai Piroskát, aki 2013. március 31-ig tevékenykedik majd ebben a pozícióban. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló utasítása a szombati Hivatalos Értesítőben jelent meg.


Tízezer embert rúghatnak ki a svájci UBS banktól

Tízezer fős elbocsátásra készül a svájci UBS egy banki forrás szerint a bevételek csökkenése és a tőkekövetelmények szigorodása miatt. A leépítési terveket várhatóan október 30-án, a harmadik negyedévi eredménybeszámoló ismertetésekor jelenti be a svájci nagybank.


Ők pezsdíthetik fel a PayPal leányvállalatát

A PayPal közép és kelet-európai leányvállalata október 25-én jelentette be új menedzsmentjét. A Damien Perillat, regionális ügyvezető által irányított szakembergárda célja a nemzetközi online kereskedelem felpezsdítése a régióban.


2013-as béremelés: az infláció mindent visz

Hiába tervez több cég is béremelést 2013-ra, egy felmérésből az derül ki, hogy ennek átlagos mértéke alatta marad a várt infációnak. Azaz: a reálbér bárhatóan csökkenni fog. Ráadásul a cafeteria szabályainak változása ugyancsak juttatásokat vehet ki a munkavállalók zsebéből.







Munkavállalói joglemondás: mire nem kényszeríthetik?

A jogról lemondó nyilatkozat mindig veszélyes. Alappal habozunk, amikor egy közszolgáltatási szerződés megszüntetésekor, vagy a mobil előfizetésünk lemondásakor azt kell aláírnunk, hogy a szolgáltatóval szemben további igényt nem fogunk érvényesíteni. Kártyás Gábor blogbejegyzése az azujmunkatorvenykonyve.hu oldaláról.



Kevesebben kértek segélyt Amerikában

Az Egyesült Államokban csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, megerősítvén, hogy javulni látszik a foglalkoztatási helyzet.


Hogyan lehet védekezni a munkahelyi visszaélés ellen?

Az új munkatársak megbízhatóságának mérése minden vállalatnál, minden munkakörben fontos igény, de a visszaélések „szabad szemmel” egyáltalán nem, míg a ma használt egyszerűbb felmérési módszerekkel legfeljebb 50 százalékos pontossággal jelezhetők előre.



Ők a legmocskosabb dolgozók

A nők sokkal nagyobb koszt képesek maguk körül csinálni a munkahelyeken, mint a férfiak – ez derül ki brit Recruitment Revolution felméréséből, amelyben a munkahelyek tisztaságáról kérdeztek 3 000 dolgozót a themostwanted.blog.hu szerint.


Kevesebben keresnek állást Veszprém megyében

Veszprém megyében összesen mintegy 14 ezer álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ szeptemberben, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 820 fővel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel ezelőtt - közölte a megyei kormányhivatal csütörtökön.


Újra bevezetnék a korengedményes nyugdíjat a szakszervezetek

A korengedményes nyugdíj jogintézményének újbóli, átalakított formában történő bevezetését javasolja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A szövetség szerint ez elsősorban foglalkoztatáspolitikai eszköz, és a nyugdíjkasszát sem terhelné meg.



Legyen gyakornok! Támogatást ad az NGM

Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Leépít a Farmville alkotója

A játékfejlesztéssel foglalkozó Zynga irodákat kénytelen bezárni, és a cég történetében először épít le - számolt be a Reuters.