NATO-csúcs határozatokkal

Az Európa feletti rakétavédelmi ernyő megteremtését szorgalmazza az a tíz évre szóló stratégiai koncepció, amelyet a...


Elégedetlen közszolgálat

Még a 2011-es költségvetés megszavazása előtt, azaz december első heteiben utcára vonulhatnak a törvénytervezet miatt...


Lebukott uzsorások

Munka közben fogták el a rendőrök az egyik ózdi uzsorásbandát a múlt héten: az előzetesbe küldött, Suki Bandinak...



Koreai tűzpárbaj

Az észak-koreai tüzérség kedden ágyúzta a közös határhoz közeli dél-koreai Jongpjon-szigetet, ahol a támadásban...


Isten óvjon!

Hogyan viszonyultak a kortársak a magyar társadalom és politika egy-egy történelmi fordulatához az esemény után két évtizeddel – ezt vizsgálja októberben indult sorozatunk. A kiegyezést, illetve Ferenc József császár magyar királlyá koronázását 1887-ben nemigen ünnepelték, ehelyett sokan az elszalasztott lehetőségeken búsongtak.



A pápa és az óvszer

Kivételes alkalmakkor, például prostituáltak esetén igazolható az óvszer használata – jelentette ki XVI.



Óvatos OECD

A gazdasági növekedés lassú, területileg kiegyensúlyozatlan élénkülése várható a következő két évben, és a...


Fogház az exkapitánynak

Kilenc hónapos letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Pécsi Városi Bíróság Berta Attila volt Tolna megyei és budapesti...


Katasztrófa-sorkatonaság

A természeti és ipari katasztrófák megnövekedett számára hivatkozva módosítani készül a kormány a katasztrófák...


Bolgár nyugdíjreform

Emelkedik a nyugdíjkorhatár és a megkövetelt szolgálati idő Bulgáriában, miután a szófiai parlament a múlt héten első...


Kínai árkontroll

Az állami tartalékok egy részének felszabadításával akarja megfékezni a gabonafélék, az étolaj és a cukor drágulását a...



MÁV ÁBE-precedens

A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) volt ügyfelei által okozott károk megtérítéséért indított mintegy 1100...


Monoki kártyavég

Két olyan rendeletet is visszavont a monoki önkormányzat, amit az előző, Szepesi Zsolt polgármester által...



A Telenor-hiba és a válságkommunikáció

A Telenor a Facebook és a Twitter profilján gyorsan, röviden és egyértelműen elismerte a hibát, emellett világossá tette, hogy a hiba átmeneti és szakembereik dolgoznak a kijavításán - olvasható a Webbrand blogon.


Két nő dolgozik majd egy férfi helyett?

Itthon az alkalmazottaknak mindössze öt százaléka dolgozik részmunkaidőben, ami az uniós átlag harmada. A kormány elképzelései szerint az atipikus foglalkoztatásnak e formája segítheti a szülés után a munkaerőpiacra visszatérő nők helyzetét. Kérdés, hogyan és mennyi idő alatt.