„A 12 éves gyerek tartja el a családot”

Hiába a törvényi szabályozás, világszerte több mint 200 millió gyermek húzza az igát nap mint nap. Magyarországon az illegálisan foglalkoztatott kiskorúak számát nehéz megbecsülni, évente ugyanis csak pár tucatnyian buknak le az ellenőrzéseken. Mekkora pénzbírság szabható ki a munkáltatóra, aki a 15. életévét be nem töltött fiatalt alkalmaz? Utánajártunk.



A diploma előnyei: hosszabb élet, jobb pénz

Magyarországon megéri diplomát szerezni, hiszen a felsőfokú végzettség 20 százalékkal hosszabb élettartamot ígér a középiskolai végzettséghez képest (ennyivel tovább élnek a diplomások), a kereseti különbség pedig több mint kétszeres. Ez utóbbi adattal hazánk első helyen áll az OECD-tagállamok között; a legtöbb nyugat-európai országban a különbség ugyanis csak 30 százaléknyi - írta csütörtöki számában a Népszabadság.



Csábító órabérek: akik 50 ezer forintot is megkapnak

A coaching - amely rávezető kérdésekkel próbálja a fejlődés útjára terelni a vezetőket - nem csak a multinacionális vállalatok sajátja, a kkv-k és a közintézmények is hasznát vehetik a vezetői fejlesztés e formájának - derült ki a Magyarországi Coaching Konferencián, ahol több nagy cég mesélt komplex coaching gyakorlatáról, amelyet hol a munkaerő-megtartásra, hol a szervezeti kultúra erősítésére, illetve az új kihívások leküzdésére vetnek be.


Nyelvi labor fogyatékos hallgatóknak

Nyelvi laboratóriumot alakít ki a fogyatékossággal élő hallgatók számára az Eötvös Loránd Tudományegyetem az intézmény Trefort-kerti és lágymányosi kampuszán; az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a fővárosban.





Meghalt a főnökével verekedő alkalmi munkás

Egyelőre nem tett vallomást az a háztulajdonos, aki eddig ismeretlen okból verekedésbe keveredett egy nála dolgozó férfival Dunaföldváron, s az alkalmi munkás életét vesztette - értesült a HavariaPress.



Ön az erejét vagy az eszét használja?

Míg itthon a közvélekedés szerint jobb helyzetben vannak az értelmiségiek, mint a fizikai munkát végzők – lehetőségeiket és anyagi megbecsülésüket illetően egyaránt -, az Amerikai Egyesült Államokban sokan ennek ellenkezőjét gondolják. Íme, néhány érv, amely a komoly testi erőfeszítést igénylő munka mellett szólhat.


Hamis oxfordi diplomája volt a belügyminiszternek

Hamis volt Ali Kordan, az új iráni belügyminiszter oxfordi díszdoktori diplomája - ezt maga a politikus is kénytelen volt beismerni az Iran című napilap keddi közlése szerint. Kordan szerint "egy közvetítő" csapta be.



IT Factory: bárkiből lehet informatikus?

A magasan képzett informatikusok hiányából fakadó munkaerő-piaci probléma enyhítésére a NetAcademia Oktatóközpont november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezd, az IT Factory keretében.


Csak a halálra kapjuk fel a fejünket?

A munkáltatónak kötelessége biztosítani a munkavállalók biztonságát és egészségét, 2002 óta a kockázatértékelést is meg kell szerveznie. A foglalkoztatók azonban sok esetben tartalmatlan elemzéseket készítenek, a 10 fő alatti vállalkozások pedig külön erre a célra nem tudnak munkavédelmi szakembert alkalmazni. Halálos munkahelyi balestek: sok vagy kevés?



Megszégyenítő hazugságok az önéletrajzban

Nem bízol magadban? Úgy érzed, nem kapod meg az állást, mert önéletrajzod – karrierutadhoz hasonlóan – egyszerű, ezért inkább felturbóznád? A lebukásveszély sokakat visszatart. Néhány extrém „nagyotmondásból” szemezgettünk.


MDF campaign: a CD, but no manifestos?

People are describing the MDF bugging affair as the biggest scandal in Hungary since the regime change, and there have been calls for a parliamentary commission of inquiry to be established to investigate the affair. But it would be a shame if the shock discoveries about the role of the security services were to overshadow the core of this issue: a failed campaign for the presidency of the Hungarian Democratic Forum (MDF), according to Ervin Csizmadia, the director of the Dignity Political Analysis Centre.


Eurószázmilliók nyelvoktatásra: ok a felzárkózásra?

Több százmillió eurót szán a következő években az Európai Unió a nyelvoktatás fejlesztésére, ennek Magyarország is nagy hasznát veheti, hiszen a magyarok a közösség sereghajtói közé tartoznak az idegennyelvtudás tekintetében - mondta Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa.