A villáminterjú fortélyai

A felkészült interjúztató 15 perc alatt meg tudja mondani, hogy a jelölt alkalmas-e a megpályázott állásra, mégpedig abból, hogyan válaszol és hogyan viselkedik interjú közben.


A Fidesz, Martonyi és a világ

A kormányzásra készülő Fidesznek kulcsfontosságú, hogy javítson nemzetközi megítélésén. A párt „formálódó” programjában még kevés jele van e felismerésnek, Martonyi János viszont megfogalmazta a teendőket. Álláspontja zene a nyugati füleknek. De a Nyugat- és modernizációpárti magyaroknak is.


Dupla diplomával az esélyegyenlőségért

Mind több hazai intézmény, nagyvállalat, cég kezeli kiemelt programként a hátrányos helyzetű csoportok – romák, fogyatékossággal élők, elmaradt régiók lakosai, nagycsaládosok és munkanélküliek – diszkriminációjának csökkentését.


Kinek nem drága a 80 ezer eurós diploma?

A budapesti Semmelweis Egyetem Németországban indított székhelyen kívüli képzést. Sok német diák ugyanis nem nyer felvételt az ottani képzésekre, így külföldön keresnek tanulási lehetőséget. Olcsónak nem mondható a doktori címhez vezető út még a németeknek sem; az egyedülálló képzés 80 ezer euróba kerül.



Túlélési tippek egy fárasztó munkanapra

Gépelsz, mint egy robot, a megválaszolatlan e-mailek pedig csak gyűlnek? Cseng a telefon, a kollégád a segítségedet kéri, és a másnapi tárgyalásra még nem készítetted elő az anyagot? Hogyan fokozhatod aktivitásodat? Tanácsok.


„A polgári költő akassza fel magát”

Örökéletű-e a népi–urbánus vita? Vagy csak felmelegíttetett egy nem túl jelentős sérelem? A hatalom és az író perfid viszonya az ötvenes években szükségszerűen vezetett-e nívós alkotók egymástól való elhidegüléséhez? Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula, Ferencz Győző, Kodolányi Gyula – vita a Holmiban.



The government of experts trap

The promise of a government of experts is a trap twice over. It's a trap for voters, and it's a trap for the Free Democrats and the Socialists, the former coalition partners.


Elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja

Elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer további reformja, változatlan feltételek mellett ugyanis nőhet a nyugdíjrendszerből kiszorulók száma, jelentősen csökkenhet a munkában eltöltött átlagos szolgálati idő, és az átlagos keresetekhez viszonyítva mérséklődhet az új öregségi nyugdíjak színvonala.


Turandot, avagy a kompromisszumok estéje

A zeneszerző születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve – a Manon Lescaut, a Triptichon és a „zsengék” kivételével – Puccini operáinak többségét műsorra tűzte a Művészetek Palotája. A sorozat utolsó darabja, A Nyugat lánya decemberben lesz hallható. A szezonkezdetre az életmű utolsó alkotása, a Turandot jutott. A magyar világsztárokat, Lukács Gyöngyit és Rost Andreát felvonultató produkció több kérdést is fölvetett.


Növekvő munkanélküliség: okok és lehetőségek

Augusztusban összesen 425 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek, 7800 fővel, azaz 1,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a múlt héten a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.


Megtorpanó felnőttképzési program: túl nagy falat?

Túl korán kimerült az uniós keret, így az idén már nem indulhatnak újabb tanfolyamok a képzetlen munkanélküliek felzárkóztatására. A nagy érdeklődést részben a tanulásért járó sajátos pénzjutalom generálta.


Újra sztrájkveszély a MÁV-nál

Akár a jövő hét vége előtt sztrájkba léphetnek a vasutasok, miután a pénteki egyeztetésen sem engedett a MÁV az álláspontjából - közölte Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke.



Jogerősen jár az elmaradt túlóradíj a szombathelyi tűzoltóknak

A Vas Megyei Bíróság csütörtöki jogerős ítélete szerint ki kell fizetni 68 szombathelyi tűzoltó 2004-től felhalmozódott, összesen csaknem százmillió forintnyi túlóradíját a heti 48 órán túli munkavégzés után. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete üdvözölte és mérföldkőnek nevezte a döntést.



Zap Mama: a producer hálójában

Állóhelyes teltházzal fogadta a közönség a Zap Mama koncertjét a Millenáris Teátrumban. Az itthon is népszerű afrikai-európai formáció többször is fellépett már magyarországi fesztiválokon, most a 2007-es Spermoon című lemezét mutatta be Budapesten. Világzenei produkció helyett majdnem popzene szólt, de annál azért mégis több: igazi hangszereken játszottak és a vokalisták sem tátogtak.