Crystal Group
Crystal Group
Tetszett a cikk?

A nyár közepétől legalább 250 ezer euró értékű befektetéssel tíz évre szóló magyarországi tartózkodási engedélyt kaphatnak harmadik országbeli állampolgárok. Nemcsak a fő kérelmezők, hanem a családtagjaik is. Az ő úgynevezett aranyvízumuknak számos előnye van, ezeket vesszük most sorra.

Hétéves kihagyás után 2024. július 1-jétől működik újra magyar aranyvízum (angolul Golden Visa) program, ami lehetővé teszi a magyar bevándorlási törvény szerinti úgynevezett vendégbefektetői tartózkodási engedély megszerzését. Ezzel a lehetőséggel harmadik országbeli állampolgárok, valamint családtagjaik élhetnek. Ilyeneknek azok a magánszemélyek számítanak, akik nem magyarok, vagy nem az Európai Unió, illetve az Európai Gazdasági Térség – ami az EU és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagjai által létrehozott intézmény, az EU Egységes Piacának kiterjesztése – állampolgárai.

Ők ezzel a vendégbefektetői tartózkodási engedéllyel tartós ideig lehetnek Magyarország területén. Ez a tartózkodási engedély tíz évig érvényes, és azt további tíz évre meg lehet újítani. Ám ahhoz, hogy a vendégbefektető ezzel a lehetőséggel élni tudjon, s megkaphassa az aranyvízumot, több feltételeknek kell megfelelnie – hívja fel a figyelmet dr. Bencsik Lilla, a Crystal Worldwide Zrt. szakértője.

Ezek közül néhány fontosabb:

  • a kérelmezőnek érvényes úti okmányokkal kell rendelkeznie
  • nem állhat körözés, illetve az országból való kitiltás alatt
  • rendelkezzen egészségbiztosítással, vagy ennek hiányában akkora összeggel, hogy ezt tudja állni, fedezni az egészségével kapcsolatos kiadásait
  • a legfontosabb pedig, hogy nemzetgazdasági érdek fűzödjön ahhoz, hogy ő Magyarországon tartózkodhasson.

Így kaphat valaki aranyvízumot

Az első, és legolcsóbb verzió, ha a külföldi állampolgár 250 ezer euróért (jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 100 millió forintért) befektetési jegyet vásárol. Méghozzá nem is akármilyet, hanem csakis a Magyar Nemzeti Bank által nyilvántartásba vett ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegye(ke)t. A befektetési alap kezelőjének át kell mennie egy speciális átvizsgáláson, el kell fogadnia azt az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és minősített piaci szereplővé kell válnia.

A második opciónál legalább 500 ezer euróért (vagyis mintegy 200 millió forintért) kell vásárolnia az igénylőnek egy magyarországi lakóingatlant. Itt sem mindegy, hogy milyet, az ingatlannak teher-, per- és igénymentesnek kell lennie. A jelenlegi szabályozás szerint ezzel a lehetőséggel majd csak 2025. január 1-jétől lehet élni.

A harmadik módja az aranyvízum megszerzésének az „adományozás” – amelynél a legmagasabb a minimum befektetendő összeg. Ebben az esetben a kérelmezőnek legalább 1 millió euró értékben (vagyis nagyjából 400 millió forintért) szükséges oktatási, tudományos, kutatási, művészeti tevékenységet folytató intézményt támogatnia. A jogszabály szerint ezt az összeget adományként egy felsőoktatási intézményt fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványba kell befizetni. Ezek tipikusan a modellváltáson áteső egyetemeket fenntartó alapítványok.

Hogyan zajlik a folyamat?

Maga az eljárás két fő lépésből áll. Először a vendégbefektetőnek meg kell szereznie a vendégbefektetői vízumot, amely hat hónapig érvényes. Ezen hat hónap alatt kell a vendégbefektetőnek legalább egyszer ellátogatnia Magyarországra. A vízum megszerzése után pedig írásban kötelezettséget kell vállalnia, hogy három hónapon belül befektet a fent említett opciók egyike mentén. Mivel ez nem sok idő,  érdemes előre felkészülnie a vendégbefektetőnek e lépésre – tanácsolja dr. Bencsik Lilla.

A második lépés maga a vendégbefektetői tartózkodási engedély megszerzése. Ha mindent rendben talál a Bevándorlási Hivatal (Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság) – leellenőrzi a befektetés részleteit, az úti okmányokat stb. –, akkor a vendégbefektető megkaphatja a tartózkodási engedélyt. Ezt csak akkor hosszabbíthatja meg a vendégbefektető további tíz évvel, ha megtartja a befektetését, vagy ha nem, akkor újból befekteti Magyarországon a fent említett feltételeknek megfelelő összeget.

Nemcsak a befektetésről szól

Ez az aranyvízum-program ugyanakkor lehetőséget ad a családegyesítésre is. Arra, hogy a fő kérelmező a házastársára és a kiskorú gyermekére, vagy gyermekeire is kiterjessze a tartózkodási engedélyt. Így ők is egy tíz évig  Magyarországra érvényes tartózkodási engedélyt kaphatnak, amelyre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a fő kérelmező vendégbefektetőre.

Aki ennek az engedélynek a birtokában itt tartózkodhat Magyarországon, az munkát vállalhat, lehet egy gazdasági társaságban ügyvezető is, szabadon, útlevél-ellenőrzés nélkül mozoghat a schengeni övezet országaiban (mely jelenleg 29 államból áll). Hozzátéve: ez az aranyvízum arra is jó lehetőség, hogy a vendégbefektető a kiskorú gyermekeit magyarországi egytemekre járassa a jövőben. Míg Magyarországon 180 napon belül 90 napot meghaladóan is tartózkodhat (gyakorlatilag korlátlanul), addig a schengeni övezetbeli országokban maximum három hónapot.

A koncepció nem újkeletű és nem is magyar találmány. Más országokban évek óta sikerrel működik ilyen aranyvízum-program, például Portugáliában, Görögországban, Cipruson, Máltán. Azért is nagy az érdeklődés a magyar program iránt, mert a nálunk minimálisan befektetendő összeg, a 250 ezer euró nemzetközi viszonylatban alacsonynak számít – tette hozzá a Crystal Worldwide Zrt. szakértője.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Crystal Worldwide Zrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.