Filmet forgatnak a Blahán, figyeljen oda a parkolásra
Vasárnap és hétfőn kell forgalomkorlátozásra számítani a környéken és a parkoló egy részét is lezárják.
Vasárnap és hétfőn kell forgalomkorlátozásra számítani a környéken és a parkoló egy részét is lezárják.
A 133-as kilométernél történt a baleset.
Az illegális gyorsuláson először feltartották a forgalmot, aztán tövig nyomták a gázt a résztvevők. Az egyikük csúnyán ráfázott.
Elsőre kicsit kesernyés hírnek tűnik, de vélhetően nem lesz azért rossz az új konstrukció.
Az önvezető autókhoz épített tesztpályát tavasszal, az R76-os gyorsforgalmi utat ősszel kezdhetik építeni. Zalaegerszeg sokat nyerhet, ha minden elképzelést sikerül megvalósítani.
John Surtees, aki motorversenyzőként hétszer, F1-es versenyzőként pedig egyszer nyert világbajnoki címet, 83 éves volt.
Sokan már temették az orosz márka 2017-es WTCC-s szereplését, de a jelek szerint nincs minden veszve. Érkezik a francia segítség.
Ki mondta, hogy a parányi elektromos autókat ne lehetne tuningolni? Persze hogy lehet, az persze már más kérdés, hogy mennyi értelme van a dolognak.
A T-80UD-t a nedves betonon sikerült megcsúsztatni.
Az olaszok által tervezett látványos karosszéria alatt szupermodern hajtáslánc rejtőzik.
Ahogy mondani szokás a jó, a rossz és a csúf. Sokszor ez a tuningautók filozófiája. A jelenleg zajló év eleji autókiállításon is megvan mindegyik karakter.
Olyan ez a parányi olasz négykerekű, mint egy mosásban összement Ferrari. Remekül mutat, és nem is megy rosszul, sőt!
A wolfsburgi tervezők ezúttal egy kicsit merészebben bánhattak a ceruzával, pontosabban a számítógépes tervezőprogramokkal.
A szigonyos márka meg kell adni, tudja hogyan ünnepelje meg magát.
A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
A lengyelek hamarosan egy kis méretű elektromos autó fejlesztésébe és gyártásába kezdenek majd bele, ami könnyen lehet akkora siker, mint egykor a Kispolszki volt.
Összeütközött egy személyautó és egy kamion péntekre virradó éjjel Budapest III. kerületében a Bécsi út külső szakaszán, a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A sofőr figyelmetlenül hajtott a sínekre, a vonat pedig úgy ment át a járművön, mint forró kés a vajon.
Akarja tudni, milyen autók rohangálnak majd az utcákon bő másfél évtized múlva? Ha az olaszokat kérdezzük, akkor itt egy lehetséges válasz.