Oroszországban is hallani, ahogy Alaszkában randalírozik a Dodge összkerekes izomautója
Legalábbis a Dodge reklámja szerint, melyben megmutatják, hogy az alaszkai télben is tökéletes partner a 305 lóerős Challenger GT AWD.
Legalábbis a Dodge reklámja szerint, melyben megmutatják, hogy az alaszkai télben is tökéletes partner a 305 lóerős Challenger GT AWD.
Egy automata szkenner mosás után vet egy pillantást az abroncsaink állapotára is.
A Tesla Model X-ben utazni minden elméleti paraméter szerint normál esetben sem kifejezetten fárasztó a néma hajtás miatt. De lehet ezen még direktben is javítani.
Az Orczy úton történt a baleset, egyelőre nem tudni, miért. Úgy tudni, a sofőr megsérült.
Drága márkaszervizek, hamis alkatrészek, életszerűtlen jogszabályi háttér, hasító szürkeimport, és virágzó feketegazdaság – a közvélekedés szerint ezek jellemzik manapság az évi ezermilliárd forintos forgalommal bíró gépjármű javítási szektort. Utánanéztünk, hogy valóban ennyire rossz-e a helyzet, és meglepő dolgokat találtunk.
Valaki eleresztette a gyeplőt egy 911 GT3-ban az autópályán, melynek 300 km/óra feletti száguldás lett a vége.
Nem vártak vele túl sokat, gyorsan bezúzták a Murcielagot. Megvolt rá a nyomós okuk.
A baleset a főváros felé vezető oldalon, a 20-as kilométernél történt.
A baleset a dunakeszi szakaszon, a benzinkutak előtti emelkedő kanyarban történt.
A 41-es villamos vonalán a Zsigmond térnél történt a baleset.
A következő uniós ciklusban – 2020 és 2026 között – összekötik a gödöllői HÉV-et a 2-es metróval. Erről Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár beszélt a parlamentben.
A baleset a Szentendrei út és a Kurszán utca kereszteződésében történt.
A 60 év körüli sofőrre már élettelenül találtak rá.
A japánok leleplezték a jövő évi WRC-versenyautójukat, hatalmas szárnnyal és légterelő elemmel, mint egy Forma-1-es autón.
A lágyan ívelt karosszéria és az egyedi utastér mellett az újdonságot minden olyan technikai csemegével teletömték, ami az E-osztályhoz elérhető.
Elsősorban az ittas vagy bódult állapotban vezető sofőrök kiszűrése érdekében tart országos fokozott közúti ellenőrzéseket a hétvégén a rendőrség.
A Volvo világrekorder kamionja és az S60 alapú WTCC versenyautója két számban mérte össze tudását.
Egymásnak feszült a Nissan GT-R és az új Honda NSX. Majdhogynem azonos teljesítményadatokkal rendelkezik a két japán szupersportautó, de a Honda a hibrid technikát is beveti. Vajon ez mire elég a sok éven át csiszolt Godzilla ellen?
A Pirelli minden év végén számszerűsíti, mi minden történt a legutolsó Forma–1-es szezonban. Itt az idei adatsor, amibe beleszédül az ember.
Az eszköz segítségével nemcsak feltörni lehet az autót, de pillanatok alatt el is tudják indítani a tolvajok.