Megvalósult a videojáték: ilyen a GTA élőben – videó
Pénteken videózta le az egyik televízió helikoptere, amint egy fehér furgonnal próbál menekülni egy férfi.
Pénteken videózta le az egyik televízió helikoptere, amint egy fehér furgonnal próbál menekülni egy férfi.
Az új közlekedési stratégia értelmében Norvégiában 2025 után már csak elektromos- és hidrogénmeghajtású autókat lehet majd forgalomba helyezni.
Körülbelül 900 lóerős hibrid versenygépeket küld pályára a japán és a német gyártó.
Nagy volt az öröm az olaszoknál, komoly teljesítményt ünnepeltek.
Megint a tutiba nyúlhat bele a Toyota, amikor hibrid nagyhatalomként a legdivatosabb szegmensbe, a városi szabadidő-autók közé szabadítja alternatív hajtásláncú modelljét. A RAV4, amely húsz évvel ezelőtt volt már divatautó, most hibrid változatban megint visszakerülhet a "kívánatosok ligájába".
Az eset szombat késő délelőtt az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 165-ös kilométernél történt.
Az autósok nagy része általában húsvétkor ejti meg a tavasz első komolyabb autómosását. Megmutatjuk, mik azok a hibák, amiket érdemes elkerülni.
A GT3-as versenyautó hátsókerék-hajtással, és a 3.5 literes V6-os motorral veszi fel a kesztyűt a Porsche, a Ferrari és a Lamborghini versenygépeivel.
Ha valahol egy lőszerraktár lángolna, az oroszok tűzoltó tankja azt is képes lenne eloltani.
Saját forrásból másfél év alatt építette ki a Debreceni Egyetem a saját közösségi kerékpárrendszerét - négy állomással és kilencven kerékpárral.
Árokba borult egy kamion a 4-es főúton, Abony és Cegléd között pénteken. A sajtot szállító teherautó egy személygépkocsival ütközött, mielőtt az árokba borult. A balesetben egy ember megsérült.
Nem ez az első műve a tiszaörsi férfinak, de valószínűleg az eddigi legmenőbb.
A Hajós közelében péntek délután történt balesetben egy ember életét vesztette.
A japánok legnagyobb példányszámban értékesített modellje elegánsabb külsővel és fejlett vezetéstámogató asszisztensekkel érkezik az európai kereskedésekbe.
A húsvéti körmenetek miatt több budapesti buszjárat útvonala módosul, vasárnap és hétfőn az ünnepnapi menetrend lesz érvényben.
A New York-i Autószalonon a wifivel trükköztek.
A német tervezők arra törekedtek, hogy alacsonyan tartsák a Spyder tömegét, ezért megmaradtak a jól bevált vászontetőnél, amely gombnyomásra húsz másodperc alatt eltűnik a csomagtartóban.
Sugárzóan jókedvűen érkezett ma reggel a szerkesztőségbe több autós kollégánk is. Hamar kiderült, mi a szokatlan vidámság oka: Fittipaldiként (természetesen a sebességkorlátot szigorúan betartva) száguldhattak végig azokon az útvonalakon, ahol rendszerint annyi meddő percet töltenek a dugóban vesztegelve. Kitört a tavaszi szünet, így a reggel 8 körüli csúcsidőben szinte üresen tátongtak még a főutak is Budapesten, ahogy az alábbi fotókon is látható. Ma érdemes volt korábban indulni.
Románia megelőzheti Magyarországot a helyben gyártott személyautók számát tekintve 2018 után - írta az európai járműipari statisztikákat ismertetve a Ziarul Financiar.
A brit gyártó is komoly lehetőséget lát egy sportos SUV-kupéban, saját típussal jelentkeznének.