Mint a GTA-ban: simán kirabolták a sofőrt a brazil benzinkúton – videó
Nem árt tudni, hogy a dél-amerikai országban még a töltőállomásokon sem lehet biztonságban az ember.
Nem árt tudni, hogy a dél-amerikai országban még a töltőállomásokon sem lehet biztonságban az ember.
Akár egy akciófilmben is megállná a helyét a mutatvány, de ettől még a hatóságok nem biztos, hogy örülnek neki.
A Lamborghini-motorral felszerelt Audi Rs4, amely óránként akár 300 kilométeres sebességre is képes, áttör minden rendőrségi úttorlaszt és kész őrült sebességgel akár a forgalommal szemben az autópályára hajtani, hogy megszökjön a hatóságok elől. Három kelet-európai száguldozhat vele.
Mivel évtizedenként csak egy ikonikus modellt emeltek ki a videó készítői törvényszerű, hogy van egy kis hiányérzete az embernek a felvétel láttán, de már csak a gyönyörű veteránautók miatt is érdemes megnézni.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki halálos balesetet okozott Nyíregyházán hétfő reggel, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hamarabb érkezhet a csehek SUV-ja, mint azt eddig gondoltuk.
Hiába állt már jó előre félre a balra ívelő kanyarban a Porsche sofőrje. Az ónos eső miatt kirendelt sószóró nekicsúszott és megtörte a drága autót.
Fénysebességgel terjed a neten az a pár kép, amin egy lajhár épp az autópálya egyik szalagkorlátjába kapaszkodva várja megmentőit.
A belügyminiszter úgy rendelkezett, hogy nem szükséges a tűzoltóautókat euro 6-os motorral felszerelni, mert az lángra lobbanthatja a tarlót, illetve a mentett autókból szivárgó üzemanyagot. Pintér Sándor a rabszállítókról is rendelkezett.
A rendőrség szerint amit az asszonytól kapott, azt sokáig nem fogja zsebre tenni.
Halálra gázolt egy férfit egy autó Nyíregyházán. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A Ford Motor megszünteti a Ford és a Lincoln márkák importálását és értékesítését Japánban, az országban működő fejlesztési központokat pedig máshová telepíti át. A következő ország Indonézia lehet, aminek búcsút int az autógyár.
A Széll Kálmán téren is folytatják a villamossínek munkálatait, de a főváros több pontján kezdődtek közúti munkálatok, amelyeknél a lezárások, elterelések közlekedési dugót okozhatnak. A szentendrei HÉV-vel is bonyolultabb lesz utazni hétfőtől.
Egy autóipari designer olyan terveket készített, hogy attól minden, az autókért rajongó embernek elakad a szava.
A térség államai közül Magyarországon a második legolcsóbb a benzin és a gázolaj – írja a hétfői Népszabadság.
Vírusként terjed a neten az a videó, amin egy részeg rezidens vesz revansot az uberes autóján, amiért az nem akarja őt elvinni.
Mi történik, ha véletlen benzint töltünk dízeles autónkba illetve fordítva? Egy műsorban kipróbálták. Ha ezt a kalandot megúsztuk, még mindig van mire figyelni. A hét legolvasottabb autós hírei.
Az elöregedő társadalmakban nemcsak a gépjárművezetés engedélyezése, hanem a szépkorúak egészségiállapot-mérése is felülvizsgálatra szorul.
A Daimler német autógyár átment a hazai szövetségi közlekedési felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) a Volkswagen dízelbotrányát követően elvégzett emissziósérték-vizsgálatain - közölte a Daimler vezérigazgatója a Welt am Sonntag című lapnak adott interjúban.
Az amerikai hatóságok újabb ötmillió autó visszahívásáról rendelkeztek, mert kiderült, hogy a beépített japán gyártmányú légzsákok életveszélyesek.