Ilyen balesetet még az amerikai rendőrök is ritkán látnak – fotók
Meglepő látvány fogadta a michigani rendőröket.
Meglepő látvány fogadta a michigani rendőröket.
Aszfaltoznak a felújítás alatt álló budai csomóponton, a Margit körút és a Szilágyi Erzsébet fasor között csak egy-egy sáv járható. Szerda reggel sárgán villogtak a jelzőlámpák, a Krisztina körút felől haladókat időszakosan pár percre megállítják.
A tervek szerint 350 lóerőt sajtolnak majd ki a járműből.
Egy szabálytalan előzésből indult az egész, a végén pedig az autós feje fájhatott.
Jó kis házi csatát rögzített egy autós magazin. A McLaren 650S-t eresztették össze a kistesóval az 570S-sel.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M35-ös autópálya két ütemére, valamint az M85-ös Csornát elkerülő szakaszának második ütemére és az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakaszának kivitelezésére írt ki nyílt közbeszerzést, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Csoda, hogy a pilóta nem szenvedett komolyabb fejsérülést.
A budai fonódó villamoshálózat mellett társadalmi egyeztetést indít a 7-es és a 33-as buszcsalád, valamint Dél-Buda közösségi közlekedésének tervezett változásaival kapcsolatban is a BKK. November 10-ig várják a hozzászólásokat a BKK oldalán.
A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja a budai fonódó villamossal kapcsolatos menetrendi változtatások tervét. Új villamosvonalakat hoznak létre, ha elkészül a pálya, és a budai buszhálózatot is átszervezik. November 10-ig a BKK honlapján várják az utasok javaslatait, észrevételeit, véleményét az elképzelésekről.
Két autó ütközött Pestszentlőrincen, emiatt torlódás alakult ki a repülőtérre vezető út csomópontjánál, a Ráday Gedeon utca torkolatában kedd délután – közölték a katasztrófavédelemtől.
Pótlóbuszok jártak a 14-es villamos helyett kedden még 16 óra előtt is egy szakaszon, mert egy szabálytalanul parkoló BMW miatt az Újpest felelő érkező szerelvények nem tudtak behajtani a Lehel téri végállomásra. A pótlóbuszok a Lehel tér és a Róbert Károly körút között jártak, negyed 5 körül aztán helyreállt a forgalom ezen a szakaszon.
Furcsa látvány a hatalmas kerekeken guruló kisautó, viszont kifejezetten jó móka lehet vezetni, pláne annak fényében, hogy a gyári motor helyett egy V8-as erőforrás dübörög benne.
Az országban elsőként indult el a városi bérelhető elektromos bringarendszer Kaposváron. A kerékpárokhoz és rollerekhez a budapesti bubikhoz hasonlóan a városi dokkolóknál lehet hozzáférni.
2016-ban Párizsban találkozhat vele először a közönség.
A legnagyobb amerikai tuningkiállításon mutatja be a Chevy a közkedvelt izomautó egyedi verzióit.
Leszakította a felsővezetéket egy teherautó a budapesti Baross téren kedden délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Tehervonat ütközött személyautóval a Budapest–Kiskunhalas–Kelebia fővonalon, Kiskőrös és Soltvadkert között kedd reggel – közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Hat nagy cég állapodott meg Németországban, hogy komolyan nekifekszenek az üzemanyagcellás járművek elterjedésében kulcsszerepet játszó hidrogénkút-hálózat kiépítésének.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak ugyan a motoros bukósisakok, de az alapelvük ugyanaz maradt. Most viszont nagy változás jöhet a piacon.
Oroszországban senkivel sem tanácsos ujjat húzni. Tényleg nem.