Opel Astra teszt: Erdély-túra Európa legnépszerűbb autójával

Alig észrevehető a ráncfelvarrás, még a profik is csak a lámpatestborításokat szúrják ki. A típusnál főként a motorizáltságban történtek változások. Az ötajtós és a Caravan szélesebb króm-díszlécet kapott, integrált Opel-emblémával. A szintén krómozott, két részre osztott, lamellás hűtőmaszkon folytatódik a motorháztető nyilazása. A fényszóróház krómhatású, kivéve az Astra Sportét, illetve a xenon- és kanyarfényszórós változatokét, amelyeké sötét színű. A hátsó lámpa háromdimenziós blokk-dizájnt kapott, az Astra GTC pedig méhsejt-hűtőmaszkot. A Caravan modellt elegáns alumínium tetősín díszíti. Belül a klíma és a rádió kezelőfelületének krómgyűrűi valamint a műszerfal és az ajtók díszlécei változtak. A CD 30 készüléket sztereo-bemenet egészíti ki, amelyhez például iPod csatlakoztatható. Nagyjából ennyire újult meg az Astra. 

Az egyhatos, 115 lovas motor városi autókázásra és autópályás használatra pont megfelelő, a hegyi szerpentineken azonban nagyokat nyögött, izzadt és küszködött, de sehol sem szerepelt le. A Király-hágó egyik emelkedőjén még egy csörtető bukaresti SantaFét is lehagytam, pedig abban kétszer nagyobb a nyomaték. Igaz, a következő kanyart a lendülettől vészesen csikorgó, már-már visító kerekekkel tudtam bevenni. Eszembe jutott, hogy ebben a kocsiban nincs ESP, csak kitörés- és blokkolásgátló, így visszavettem a tempóból. De csak annyira, hogy még guruljak. 

A települések között kitűnő, azokon belül igen rossz erdélyi utakat zokszó nélkül tűrte az Astra, ám a 2500 kilométeres túra kifogott a műanyag belsőn, rázós szakaszokon zörgés hallatszott a műszerfalból. Tulajdonosai korán fáradó belsővel kell, hogy számoljanak, vagy kerülniük kell a rossz utakat. Persze, ez más hasonló kategóriájú kocsinál sincs másképp. 

A multifunkciós, egy irányba állítható kormány pontos, a váltónál csak a hátramenet makacsolta meg magát párszor, jó reccsenősen. Az Astra jól irányítható, a parkolásban tolatószenzorok segítettek, nagyapámnak, aki Dacia Novát hajt éppen, ez tetszett az Opelben a legjobban. Az egyébként szerénynek mondható, de ára miatt a legnépszerűbb, Enjoy felszereltségen kívül még ülésfűtés, tempomat is az extrák listáját bővítette, az utasokra négy légzsák figyelt, a friss téligumik hangosan, de biztonságosan fékezték az autót. 

Komoly hiányossága az autónak viszont, hogy a biztonsági öv bekötésére semmilyen módon nem figyelmeztet, nem csipog és nem is villog. A jobb első légzsák kikapcsolható és Isofix-bekötési pontok is vannak hátul. Ez viszont jó pont.

Az mp3-at is lejátszó zenegép nagyon halvány, dobozhangon szól, a beltér egyébként barátságos, otthonos és kifejezetten ergonomikus a műszerek használata. A középkonzol fényes műanyagbetétje Opel-betegség. A fedélzeti számítógép minimál üzemben működik, csak a rádió, az óra és a hőmérséklet adatait közvetíti, fogyasztást, hatótávolságot például nem mér. Átlagos autó, átlagos használatra, de megéri a pénzét. Céges autónak kitűnő, de a család is jól fogja érezni magát benne. Hacsak nem akarnak inni útközben. Bár vannak praktikus oldalai az Astrának, pohártartóra nem gondoltak a tervező, csak az első ülések háttámláiba lehet beszorítani a palackokat. A hátsó ülés támlája osztottan dönthető, így az alapból szerény csomagtartót jól variálhatjuk, kategóriájában csak átlagos a befogadóképessége. Ez igaz a helykínálatra is, a fejtérrel elöl nincs gond, a vezető lábtere nem túl nagy, hátul viszont három személy, kissé összehúzva bár, de hosszan úton is elfér. Kiesni legalábbis senki nem esett ki. 

A futóműre jellemző, hogy a Balavásár és Makkfalva közötti hukkanókon – amelyeken a hőskorban nagyapám 1410-es Daciájával szinte a mennyekbe repültünk – az Astra meg sem nyikkant, csak egy liftezést éreztünk a gyomrunkban, pedig nyomtam neki a gázt a rendesen. Az autó végig az úton maradt. Kanyarokban is stabil.

Alapjáraton és városi használatban csendes az Astra, ám százas tempó környékén hirtelen zajossá válik, autópálya-tempónál zavaróan hangos. Kínlódik is rendesen 140 fölött. 160 környékére csak ritkán merészkedtem. Lámpás indulásoknál nagy gázt kíván, tempós váltásoknál le is fulladhat az alacsony alapjáraton duruzsoló motor. Ennek megfelelő a fogyasztása is, a hosszúra nyújtott próbán, főként országúti szolgálatban, megpakolva emberrel és/vagy csomaggal 6,3 liter benzint fogyasztott száz kilométerenként a kocsi, ami meglepett. Jóval nyolc fölé vártam. 

B. Cs. 

Műszaki adatok