Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Még mindig beszédtéma a magyar busz ausztriai balesete. A szomorú esemény három ember életébe került, de a súlyos sérültekről sem szabad megfeledkeznünk. Vezetéstechnikai tanácsok.
© Autómenedzser |
A balesetek többsége olyan alapvető hibák miatt következnek be, mint például, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogyan viselkedünk ösztönösen, bizonyos mozdulatok, cselekedetek, milyen ösztönös reakciót vált ki belőlünk. Úgy vélem, hogy a fent említett esetben, valami olyan dolog történt, ami okulására szolgálhat minden autóvezetőnek. A buszvezető saját bevallása szerint vezetés közben néhány másodpercre oldalra fordította a fejét, hogy megnézze alszik-e a váltótársa. Ez idő alatt következett be az esemény. Nevezetesen az autóbusz irányt változtatott és elkezdett sodródni a leállósáv, majd azon túl a betonterelő felé.
A vallomás őszinte és egybecseng a bekövetkezett eseményekkel. Az ember számtalan ösztönös reakciója közül ez az egyik. Amerre fordítja a fejét, arra mozdul a keze is. Az elmozdulás mértéke változó, olykor kisebb, olykor nagyobb. Az autópálya tipikusan az a hely, ahol a magasabb sebesség miatt egy sávváltáshoz alig 1-1,5 centis kormánymozdulat is elegendő. Nem kell sokat mozdítanunk a kormányon ahhoz, hogy a leálló sávban, vagy az útszéli árokban kössünk ki. Ekkora mértékű öntudatlan mozdulatot szinte lehetetlen észrevenni, hacsak a vezető nincs tisztában ösztönös reakcióival és nem cselekszik ezek ellen tudatosan.
Bárki, aki kipróbálja ezt otthon egy széken ülve megtapasztalhatja, ha kezét kormánytartásban tartva oldalra fordítja a fejét, ezzel egyidejűleg a válla is elmozdul. Mégpedig, az a válla amerre a fejét fordítja lefelé, míg a másik felfelé mozdul. Az emelkedő váll egyben a kormányt fogó kezünket is mozdítja, amely ily módon irányváltáshoz vezet. Máris megvan a fent említett esemény.
Az emberek többsége, azt hiszi, vagy csak azt hitették el velük, hogy a baleseteket, valami jelentős esemény előzi meg, valami misztikum, amit nem érthet meg mindenki, csak az, aki ezen a speciális szakterületen tevékenykedik. Ez természetesen badarság, hiszen ez is csak olyan, mint egy matematikai egyenlet, melyben a legapróbb változtatás is más eredményt hoz.
A cikk folytatásához kattintson. Megtudhatja, mit kell tenni, ha bekövetkezik az elkerülhetetlen.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.