Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kisebb ünnepséget csapott a Túraautó Világbajnokság (WTCC) idei második fordulójának otthont adót Paul Ricard versenypálya paddockjában a Honda gyári csapata. Az ok nyomós volt, az egész héten át tartó őrület után időben elkészültek Gabriele Tarquini Civic WTCC-jével a nyitónapi félórás tesztre.
Tarquini kocsiját a marrakeshi szabadedzésen törte rommá a belerohanó Gianni Morbidelli, így a korábbi világbajnok veterán a kvalifikációt és a vasárnapi futamokat is kénytelen volt kihagyni. Sőt, a Honda gyári programját működtető JAS Motorsportnak elképesztő versenyt kellett futnia az idővel, hogy az egyébként is komoly logisztikai kihívást ígérő „egy hét-két futam” menetrend közepette időben elkészüljenek.
A fehér-piros-zöld egylet a Facebookon közvetítette a hadműveletet, amelynek során a csapat olaszországi bázisáról, Arlunóból egy tartalékkasztnit a pályára szállítottak, amit a sebtében Marrakeshből odaszállított roncs belső szervrendszerével öltöztettek fel. A feladatot időben végrehajtották, Tarquini részt vehetett a nyitónapi félórás tesztelésen és a gyakorlást a 10. helyen záró olasz klasszis nem győzte méltatni az együttest.
„Hihetetlen, tényleg hihetetlen!” – idézte a csapat sajtóközleménye a korábbi világelsőt. ”A szerelők, a kamionsofőrök, a logisztikai részleg munkatársai és a csapat összes többi tagja kitett magáért. Csak megköszönni tudom nekik. Most rajtam a sor, folytatnom kell azt, ami félbeszakadt azon a kiábrándító szabadedzésen, Marrakeshben.”
Dicsérte és méltatta a Civic WTCC szívét csütörtök éjjel fél 11-kor beröffentő alakulat tagjait a csapatfőnök, Alessandro Mariani is: „Megemelem a kalapom a srácok előtt” – fogalmazott a szakvezető. „Most, hogy ezt a nehéz, szinte lehetetlen küldetést megoldottuk, nyugodtan összpontosíthatunk a legfontosabb feladatunkra, a Paul Ricardon tartandó forduló előkészületeire. Mivel az egyik tesztünket ezen a pályán bonyolítottuk, akár otthon is érezhetjük magunkat.”
Nem tudni, hogy az időmérő edzés és a két futam mit tartogat a Honda számára, az viszont tény, hogy a nyitónapi teszt alapján közelebb járnak a Citroenhez, mint Marokkóban. Michelisz Norbertnek a Zengő Motorsport Hondájával sikerült a 3. helyen zárnia a francia csapat élen záró két versenyzője mögött, míg a gyári alakulatot képviselő Tiago Monteiro a 7. pozícióba iratkozott fel.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.