Aki szerint régen minden jobb volt, annak némileg igazat kell adnunk az alábbi videó alapján, melyben négyféle BMW M5 generációt állítanak egymás mellé, hogy kiderüljön, melyiknek van a legszebb hangja.
A hangversenyt a 3.8 literes, sorhatos motorral szerelt E34-es széria kezdi, majd ezt követően az E39 5.0 literes V8-as erőforrásának vérmes kipufogóhangját hallgathatjuk meg. Ezután jön az E60-as széria a hírhedt 5.0 literes V10-es blokkal, zárásként pedig az aktuális F10-es generáció ikerturbóval szerelt 4.4 literes V8-as erőműve. Hiába utóbbi a legerősebb, ebben a versenyben úgy tűnik, hogy alulmarad.
Így röfögtet négy generációnyi BMW M5 – videó
A legelső széria kivételével mindegyik generáció felsorakozik az alábbi videóban, így könnyedén eldönthetjük, hogy a sorhatos, a V8-as, a V10-es vagy az ikerturbós V8-as motor hangja a legizgalmasabb.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.