LaFerrari? Porsche 918 Spyder? McLaren P1? Most végre kiderül, melyik a legjobb - videó
Egy végső tesztben is összeeresztették a három szuperautót. Érdekes végeredmény született.
hvg.hu
Amióta megjelent a három szuperautó – a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1 és a Porsche 918 Spyder –, az autók szerelmesei tűkön ülve várták, hogy végre kiderüljön: a három közül melyik a legerősebb/legjobb jármű. Bár a Top Gear stábja ősz elején beharangozta, hogy megcsinálják a tesztet, néhány nappal később a Supercardriver csapata bejelentette, már el is készültek egy háromrészes minisorozat első részével, kifogva ezzel a szelet Jeremy Clarksonén vitorlájából. A napokban megjelent a harmadik rész is, ami végre megválaszolja a fentebb említett kérdést.
A három hihetetlen erejű autót a brit Bruntingthorpe repülőtér aszfaltján feszítették egymásnak, hogy kiderüljön, melyik autó képes a leggyorsabban kivágni a 0-300 km/h-s sprintet. A videóból is kiderül, nem kímélték a gépeket, az eredményt pedig érdemes megnézni. Ha valaki kíváncsi rá, a hajtás után eláruljuk a végeredményt is.
Spoiler Alert!
Szóval a legjobb teljesítményt a McLaren P1 nyújtotta, 20,11 másodperc alatt érte el a szédítő tempót. A LaFerrari mögötte majdnem két másodperccel lemaradva 21,99 alatt teljesítette a feladatot, míg a "leglassabbnak" a Porsche 918 Spyder bizonyult a maga 22,95 másodpercével. A magunk részéről kifejezetten szeretnénk, ha egy ilyen lassú autó lenne alattunk.
Érdekesség egyébként, hogy 100 km/h-nál még a Porsche volt a leggyorsabb, 2,85 másodperc alatt érte el ezt a sebességet, míg a LaFerrari 3,22, a McLaren P1 pedig 3,68 másodperc alatt abszolválta a feladatot.
És a végeredmény?
Összességében a McLaren P1 bizonyult a legjobbnak, hiszen a negyedmérföldes (400 méteres) sprintnél és a 0-300 km/h-s vágtánál is ez a gép hozta a legjobb eredményt. A dobogó második fokára a Porsche állhatott fel, a negyedmérföldes versenyt ugyanis megnyerte, és a silverstone-i versenypálya háromkörös kihívását is másodikként hozta össze.
Ezek alapján a harmadik helyezettet nem nehéz kitalálni: a LaFerrari az, amely a silverstone-i futamban és a 400 méteres versenyben is harmadik helyezett lett. Vagyis a végső erősorrend ezek alapján úgy tűnik, McLaren P1 – Porsche 918 Spyder – Ferrari LaFerrari. Persze azon még érdemes lehet elvitatkozni, vajon melyik versenyszám volt a legfontosabb a három közül.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.