szerző:
hvg.hu

Várhatón nem lehet majd ingyen tölteni az elektromos hajtású autókat az utcai töltőkön a közeljövőben. A kormányzat most teszi piaci alapúvá az utcai gyorstöltők használatát.

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását, a kormány honlapján megjelent tervezetet május 8-ig lehet véleményezni. A dokumentum szerint a töltési díjat az áramkút üzemeltetőjének a honlapján kell ismertetnie – írta a tervezetet ismertetve a Portfolio.hu.

A töltés ideje alatt percenként (forint/perc) vagy kilowattóránként (forint/kWh) határozható meg az egységár, azonban tájékoztató jelleggel mindkét elszámolási módot fel kell tüntetni.

Percenkénti elszámolás esetén maximális kapacitást alapul véve kell feltüntetni a kilowattóránkénti egységárat, míg kilowattóránkénti elszámolás esetén maximális felvételt alapul véve kell szerepeltetni a percenkénti egységárat.

A tervezet a töltőhelyeken eltöltött időt is szabályozná. A szolgáltató a töltést követő töltőhely foglalására a türelmi idő hosszát percben, valamint az ebben az időszakban fizetendő díjat percenként határozza meg. A türelmi idő lejártát követően a töltési hely elfoglalásáért egyszeri díj vagy percenként meghatározott díj szedhető.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Különös hangokat fedeztek fel a Föld körül, mintha egy óriási dobot verne a Nap

Különös hangokat fedeztek fel a Föld körül, mintha egy óriási dobot verne a Nap

Timmermans: "Találkoznék Orbánnal"

Timmermans: "Találkoznék Orbánnal"

Gyilkosság Zuglóban, egy autóban találták meg az áldozatot

Gyilkosság Zuglóban, egy autóban találták meg az áldozatot

Fülke: Mit szerethet Orbán Trumpban? És mind belerokkanunk a kapcsolatukba?

Fülke: Mit szerethet Orbán Trumpban? És mind belerokkanunk a kapcsolatukba?

Sorosozott egy jót Orbán Viktor kapcsán a Breitbart News

Sorosozott egy jót Orbán Viktor kapcsán a Breitbart News

Csak okosan: teszten a pénztárcabarát új Skoda Fabia

Csak okosan: teszten a pénztárcabarát új Skoda Fabia