Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A család az M3-as autópályán ragadt be a forgalomba.
Reggel 6:55-kor érkezett riasztás a Pest vármegyei rendőrségre, mert egy párt kellett kiszabadítaniuk az M3-as autópályán kialakult dugóból. A kismamának ugyanis ekkor kezdődtek meg a szülési fájásai. „Reményveszetten telefonáltam két fájás között, és soha ekkora megnyugvást nem hozott még az életembe a közeledő, kéken villogó fény” – írta utólag az édesapa a rendőröknek.
A megyei rendőrök a Készenléti Rendőrség munkatársaitól kaptak segítséget, szirénázva sikerült utat törni a forgalomban és a kórházig kísérték a kocsit, amelyben a vajúdó kismama ült. A család időben a szülőszobára ért, ahol megszületett Zselyke – számolt be a rendőrség a Facebookon.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.