A legendás Peugeot 205 T16 Evolution mellett egy másik apró francia méregzsák is képviseltette magát a 80-as évek közepén megrendezett ralifutamokon. Ez pedig nem volt más, mint a B-csoportos Renault 5 Maxi Turbo, melyből a homologizációs előírások miatt utcai autókat is kellett készíteni.
Hat év alatt összesen 4987 R5 Turbo készült, melyből 1820 volt Turbo 1, illetve 3167 Turbo 2 kivitelű, és az ezekből fennmaradt példányok manapság 30-50 millió forintos áron szoktak gazdát cserélni.

A Renault nemrégiben modern formában támasztotta fel a típust, melynek 5 Turbo 3E prototípusával a francia gyártó párizsi flagship store-jában ismerkedtünk meg testközelből.
A koncepcióautóban egyetlen turbó sem található, lévén, hogy ezúttal egy lokálisan zéró emissziós villanyautóhoz van szerencsénk.


A hátsó kerekeket egy-egy villanymotor hajtja, melyek összteljesítménye eléri a 380 lóerőt, és e mellé szerénynek éppen nem mondható 700 Nm-es nyomaték társul.
A 19 colos első, illetve 20 colos hátsó kerekekkel szerelt apróság 1,5 tonnát nyom a mérlegen, 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra és a végsebessége 200 km/h.


A 42 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor 520 kilogramm tömegű és akár 2 óra alatt teljesen feltölthető.
Az R5 Turbo 3E prototípus 25 centiméterrel szélesebb a szép emlékű Turbo 2-nél.
A 2,02 méter széles, 4 méter hosszú és 1,32 méter magas, speciális drift módot is felvonultató kocsi hátsó gumijai 265 milliméter szélesek.


Az általunk körbefotózott példány nem vásárolható meg, de a típus némileg visszafogottabb megjelenésű újabb verziója nagyon is.
A közúti használatra szánt R5 Turbo 3E árcéduláján nem kevesebb mint 60 millió forintos összeg szerepel, és meg nem erősített információk szerint az 1980 példányos limitált szériából egy darabot egy magyar garázsba fognak beállítani.


Az 1490 kilogrammos kis kétszemélyes méregzsák nem kevesebb, mint 555 lóerővel gyilkolja a hátsó gumikat, 3,5 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra, és a gyorsulásának csak 270 km/h-nál szakad vége.
A mintegy 400 kilométeres hatótávolságot biztosító 70 kWh-s akkumulátor maximum 350 kW-tal tölthető, és egy 15-80 százalékos procedúra akár 15 perc alatt letudható.


Az ígéretek szerint az első példányokat 2027-ben vehetik majd át a megrendelők. Aki nem szeretne ilyen sokat várni, annak ott a maximum 150 lóerőre képes “polgári” új R5 normál sportmodelljeként jegyzett Alpine A290.
Az általunk versenypályán is rendesen meghajtott elsőkerék-hajtású A290 180 lóerővel 16,5 millió forinton nyit, a 220 lovas csúcsmodell pedig 19,5 millió forintot kóstál.
Utóbbi 6,4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, 170 km/h a végsebessége és 380 kilométer körül alakul a hatótávja.



További képeink a Párizsban kiállított R5 Turbo 3E prototípusról:











