Kenguru okozott balesetet a városi forgalomban

Akárcsak az autósokat és a motorosokat, a bringásokat is riogatják a kenguruk Ausztráliában: a napokban az ország egyik korábbi kiváló krikettezőnőjét borította fel egy példány kerékpározás közben, ráadásul a sportoló az esetet meg is örökítette.



Itt az első 2015-ös Forma-1-es autó

Megérkezett a 2015-ös Forma-1-es szezon első új versenygépe: a prezentációk sorát a Williams-Mercedes nyitotta, a brit különítmény egy ismert szigetországi szaklap címoldalán mutatta meg a nyilvánosságnak az FW37 típusjelű új konstrukciót.


Leszakadt egy felüljáró Cincinnatiben

Meghalt egy 35 éves építőmunkás, amikor leszakadt egy felüljáró az egyesült államokbeli Cincinnatiben. Egyelőre nem tudni, miért omlott le az építmény. A szerencsétlenség helyi idő szerint hétfő éjjel fél 11 körül történt.


Galéria: Így készül az új magyar Mercedes

Elindult a harmadik Magyarországon készülő Mercedes-Benz-modell gyártása. A 2012-ben startolt kecskeméti gyár beruházási összege mára eléri az egymilliárd eurót és 4000 ember dolgozik jelenleg három műszakban az üzemcsarnokokban. Az újdonságot, a CLA Shooting Brake-et ráadásul csak innen exportálják majd a világ közel 100 országába. Nézze meg galériánkban, nagyvonalakban, hogyan is áll össze egy ilyen autó.




Két halott a kettészakadt autóban - szörnyű balesetfotókat tettek közzé

Gyorshajtás okozhatta azt a kedd hajnali balesetet, amelyben a 40 éves sofőr és 36 éves utasa is életét vesztette - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset a 26-os számú főúton, a sajókeresztúri elágazásnál történt. A villanypóznának hajtó sofőr nem használta a biztonsági övet, és jogosítványa sem volt, mert eltiltották a vezetéstől.






Orbán Viktor vadiúj Mercit vezet – videó

Megkezdték az új Mercedes CLA Shooting Brake gyártását Kecskeméten; ebből az alkalomból Orbán Viktor a Mercedes-gyárba látogatott, ahol maga is kipróbálta a négyajtós kupét.



Nem így kell kezelni a konfliktusokat

Szándékosan ütötte el gépkocsijával haragosát egy férfi Vásárosnaményban, aki járművével felborult, és egy villanyoszlopnak csapódott. A gázoló kiszállt kocsijából, és egy karos metszőollóval megfenyegette a sértettet, aki elmenekült a helyszínről.


A CNN is taposni fogja a McLaren-Honda sikerét

A Forma–1-ben lassan minden hír az új évadról szól; az első tesztekről, az új erőviszonyokról, a csapatok és a pilóták álmairól. E víziórohamban külön is meglepő, amit Ron Dennis jelentett be kedden.