Videó: kiégett egy mentőautó a Westendnél

Az Index.hu hozta le azt az olvasójuk által készített videót, amelyen egy mentőautó lángol. Az eset vasárnap éjjel a Westend hátsó kijáratánál történt, a gyulladást egy petárdarobbanáshoz hasonló hang előzte meg.



Fotó az abonyi halálos baleset helyszínéről

Baleset történt a 4-es főút Ceglédet Abonnyal összekötő szakaszán, a 83-as kilométerszelvényben vasárnap. Két kocsi ütközött össze, a járművekben hárman utaztak, közülük ketten beszorultak az autójukba, őket a tűzoltók szabadították ki. A két életveszélyes sérültek egyike, egy 35 éves férfi később meghalt.



Eszement dolgokat látni a román utakon

Manapság slágernek számítanak az oroszországi utakról származó fedélzeti kamerás és egyéb videók, de nem csak arrafelé lehet hihetetlen dolgokat látni a közlekedésben. Egyesek szerint Románia is ontja az ilyen jellegű témákat, ráadásul valaki igyekezett ezt bemutatni is.




Újra járható a 8-as főút Bándnál

Megszűnt útlezárás a 8-as főúton Bándnál, ahol egy balesetben öten sérültek meg vasárnap délután - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.




Smart fortwo-teszt: Vissza a városba!

A smart (igen, így: csupa kisbetűvel) olyan, mint a direkt idétlenül öltöző juppi, aki a zakójához narancssárga cipőt húz. Csak annyi változik, hogy az idő múlásával egyre drágább boltból válogat. A smartnál is ez van, a bohócruhát egyre komolyabb technikából rakják össze.


Nem véletlenül furcsa mától a 7-es busz

Forgalomba áll az első vadonatúj hibridbusz Budapesten. Ezek a buszok, a szokásos fekete füstfelhő helyett, a megállóból hangtalanul, elektromos üzemmódban indulnak el.A buszokat a T&J Buszprojekt Kft. veszi és üzemelteti a BKK megrendelésében



Útdíj: "megnyugtató" megoldásokon gondolkodnak Balog Zoltánék

Az Emmi az útdíjrendszer próbaüzemének ideje alatt folyamatosan figyelemmel kíséri a tárcát is érintő észrevételeket és tapasztalatokat, konzultál az érintett szakmai és társadalmi szervezetekkel, és a felvetett kérdésekre vonatkozóan megnyugtató megoldási javaslatokon gondolkodik - közölte a tárca.





Ne megszokásból akarjon villamosra szállni a Széll Kálmán téren

Hétfőtől a 61-es villamos két szakaszon, a Móricz Zsigmond körtér és az Attila út-Krisztina körút kereszteződésénél lévő ideiglenes végállomás, valamint Hűvösvölgy és a Káplár utcai ideiglenes végállomás között közlekedik, a 18-as villamos pedig a Savoya Parktól, az 59-es villamos pedig a Márton Áron tértől csak az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésénél lévő ideiglenes végállomásig közlekedik.