Mégsem lesz Tarlós Taxi
A Főpolgármesteri Hivatal cáfolta a Napi Gazdaság információját, mely szerint saját tulajdonú taxitársaság létrehozásán dolgozik a főváros.
A Főpolgármesteri Hivatal cáfolta a Napi Gazdaság információját, mely szerint saját tulajdonú taxitársaság létrehozásán dolgozik a főváros.
hvg.hu
Átszállás nélkül lehet átjutni hétfőtől Káposztásmegyerről Békásmegyerre a meghosszabbított 296-os busszal - közölte a BKK.
hvg.hu
A budai alsó rakparton egy motoros elütött egy idős asszonyt, aki a helyszínen meghalt.
hvg.hu
A 260-as, 280-as, 412-es és 435-ös Ikarusok 1,5-2 millió kilométert teljesítettek, átlagos életkoruk 21 év volt, a legidősebbet 1986-ban, a legfiatalabbat 2001-ben gyártották. A BKV augusztusban kivonta őket a forgalomból. 2015 tavaszától új Mercedes Conecto típusú buszok állhatnak forgalomba.
MTI
Az M30-as autópálya Miskolc-északi lehajtóját a 26-os számú főúttal összekötő csomópont kialakítása miatt Miskolc bevezető szakaszán a közlekedők jelentős torlódással számoljanak, több helyen rendőri irányítás mellett halad a forgalom.
MTI
Az olasz Ducati egy másik olasz márkával, a Dainese-zal közösen fejlesztette ki a D-Air rendszert, amely szükség esetén 45 milliszekundum alatt kinyitja a kabátba integrált légzsákot.
hvg.hu
Több lépésben megújul Pesthidegkút központja, eltüntetik például a polgármester által balkáninak nevezett bódékat.
MTI
A B-osztály máris elérkezett a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarráshoz, melynek eredményeként módosítottak egy picit megjelenésén, megjelent a kínálatban a LED-es fényszóró, valamint nagyobb lett a központi kijelző.
hvg.hu
A rendőrség összeállítást közölt arról, hogy hétvégén a főbb útvonalakon hol várható útfelújítás, útlezárás, forgalomkorlátozás, és hogy milyen időre számíthatnak az autósok.
hvg.hu
Vasárnap félmaratont rendeznek Budapesten, ezért lezárásokra és forgalmi változásokra kell számítani.
hvg.hu
Ismét vadonatúj alacsonypadlós buszokat vásárolnak Budapestre. Hetvenöt szóló jármű érkezhet a fővárosba, várhatóan jövő tavassztól – közölte pénteken a BKK. A Mercedes szállítja a légkondicionált, égszínkék buszokat.
hvg.hu
A detroiti Chrysler-üzem jelenleg a Maserati számára napi 50 motorblokkot állít elő, amit hamarosan 80-ra növelnek. "Ez itt a Chrysler, ők pedig ott a Ferrari és a Maserati. Semmilyen módon nem akartuk hátrányosan befolyásolni egyikük imázsát sem. Mindent a lehető legjobban akartunk elvégezni és így is lett" - mondta a gyártási igazgató.
MTI
A brit hercegi konvojt felvezető motoros rendőr frontálisan ütközött egy Toyota Prius-szal csütörtökön Londonban. A motoros rendőr megúszta a balesetet, az autó vezetőjének állapota is stabil. Harry herceget sokkolta a hír.
hvg.hu
Ez a háromperces videó esszenciája annak, ami egy filmben jellemzően csak néhány pillanat. De micsoda pillanatok. A klipphez választott zenéért külön jár a taps, Jack White, a The White Stripes frontemberének blues-a csak fokozza a borzongást.
hvg.hu
A bajorok új modelljén, a 2-es sorozat kabrió változatán, az ajtóból kiáramló fénysugár rajzolja ki a márka emblémáját.
hvg.hu
Baleset miatt jelentős torlódásra kell készülni Budapesten, a X. kerületi Sibrik Miklós úti felüljáró környékén – közölte a BKK péntek reggel a Facebookon.
MTI
Egy figyelmetlen sofőr felszántotta Óbudán az 1-es villamos füves pályáját. A BKK péntek hajnalban kapott erről bejelentést – közölték a Facebookon. A baleseti helyszínelést a BKV elvégezte, az 1-es villamosok újraindulhattak. Azt ígérik, hogy gyorsan helyreállítják a gyepszőnyeget.
hvg.hu
Több jármű is elakadt a sok eső miatt az utakon álló magas vízben. Éjszaka országszerte körülbelül 60 helyre riasztották a tűzoltókat, a legtöbb bejelentést a fővárosban és Pest megyében kapták – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Egy személyautó és egy kisteherautó ütközött a repülőtérre vezető úton. A járművek mindkét irányban elfoglalják a sávokat. Máris nagy a torlódás.
MTI
A fejlett összkerékhajtásnak köszönhetően még ekkora tempónál is meglepően jól irányítható maradt a 800 lóerősre tuningolt japán sportkocsi, igaz a defekt lerobbantotta az autó jobb elejét.
hvg.hu