Ilyen lesz a Forma-1-es autó 18 colos abroncsokon

Szerdán Silverstone-ban debütálnak a Pirelli kísérleti, 18 colos Forma-1-es gumiabroncsai, amelyek a cég reményei szerint elnyerik a csapatok és az FIA támogatását, így néhány éven belül kötelezővé válnak majd a versenysorozatban.


Dugó van az M7-esen Budapest felé

Két autó ütközött az M7-es autópályán Pákozd és Kápolnásnyék között, a műszaki mentés és a helyszínelés miatt csak a külső és a leállósáv használható – közölte a rendőrség.









Meghalt egy rendőr az 5-ösön – helyszíni fotókat tettek közzé

Elszenesedett roncs maradt csak annak a rendőrnek a motorjából, aki hétfő délután az 5-ös úton ütközött össze egy autóval. A szerencsétlenül járt rendőrért mentőhelikoptert küldtek, de életét már nem lehetett megmenteni. Az autó vezetője mellkasi sérülést szenvedett. A baleset körülményeiről a rendőrség nem árult el részleteket, csak az ügyészségnek van joga nyilatkozni az ügyben, amit keddre ígértek.





Szelfi egy kétszázzal száguldó Forma-1-es autóban? Igen!

Minden kétséget kizáróan Rubens Barrichellóé az utóbbi hetek legütősebb szelfije: a korábbi Forma-1-es versenyző múlt hétvégén, Silverstone-ban, egy FW07-es Williamsszel száguldva, kétszázas tempónál rántotta elő a mobilját, hogy készítsen egy képet magáról.