Autóját hátrahagyva menekült a rendőrök elől egy férfi Zalaegerszegen
Gépkocsiját hátrahagyva menekült el a rendőrök elől szerdán Zalaegerszegen egy fiatal férfi - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gépkocsiját hátrahagyva menekült el a rendőrök elől szerdán Zalaegerszegen egy fiatal férfi - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az autózás nagy könyve valószínűleg úgy fog emlékezni 2012-re, mint az év, amikor az elektromos autók kora elkezdődött. A valóságban persze ez nem így van, de mindenképpen az idei év volt az, amikor az átlagemberek először elektromos autókat láthattak az utakon. Így, az év végén érdemes áttekinteni, hogy milyen újdonságokra lehet számítani 2013-ban az e-autók piacán.
A forgalomban lévő közel 4,2 millió járműből 256 ezerre nem kötötték meg a jogszabály által előírt kötelező biztosítást Magyarországon - olvasható a hirado.hu-n.
Több helyen is forgalomkorlátozásra kell felkészülni. Az Útinform tájékoztatása.
Hétfőn a késő délutáni órákra jelentősen normalizálódtak a közlekedés feltételei a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózaton.
Négy ember halt meg a karácsony előtti hétvégén közlekedési balestekben az ország közútjain és hárman vesztették életüket kihűlés miatt.
Feloldották az útzárat a 81-es főúton Magyaralmásnál, ahol korábban egy személygépkocsi árokba csúszott, személyi sérülés nem történt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este.
Több autó landolt árokban az ónos esőtől csúszóssá vált utak mentén Győr-Moson-Sopron megyében vasárnap, a balesetekben személyi sérülés nem történt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Továbbra is életveszélyes az állapota annak a férfinak, akinek autója elé ugrott egy őz pénteken este a 63-as főúton - közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal.
A havazás miatt csúszóssá vált utakon vasárnap délutánig mintegy ötven közúti baleset történt, összesen tizenkilenc ember sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
Megcsúszott, majd árokba borult egy személyautó a 31-es főút tóalmási lehajtójánál vasárnap kora délután - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
A havas úton megcsúszott és árokba borult egy személyautó az M31-es autóúton Nagytarcsa közelében vasárnap dél körül, a járművezető megsérült - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
Egy kisteherautó és mikrobusz ütközött vasárnap délelőtt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, utóbbi járműben egy hattagú család utazott, egyikük sem sérült meg. A balesethez riasztott tűzoltóautó is megcsúszott és felborult a jeges úton, egy tűzoltót vállfájdalmai miatt kórházba vittek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Árokba csúszott egy áruval megrakott teherautó Almásfüzitő előtt, emiatt a 10-es főközlekedési utat teljes szélességében lezárták vasárnap délelőtt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Jogosítvány nélkül vezetett az a 17 éves fiú, aki autójával tegnap éjszaka borult fel Bács-Kiskun megyében.
Megszűnt a torlódás a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán, de a Nyugat-Európából az ünnepekre hazatérő vendégmunkások miatt a napokban még előfordulhat hosszabb várakozás – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt.
Tizenegy kilométeres kocsisor alakult ki egy baleset miatt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán szombat este Győr térségében.
Árokba csúszott, majd fának csapódott egy autóbusz szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Börcs község határában, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense.
Két személyautó ütközött össze Budapest V. kerületében szombaton, egy ember súlyosan megsérült - közölte a rendőrség.
A kínai Qoros-márka első valódi modellje a márciusban Genfben bemutatkozó Qoros GQ3 lesz. Már képeket is közzétettek.