Busz és autók ütköztek össze Rákosszentmihályon
 

Busz és autók ütköztek össze Rákosszentmihályon

Két autó és a 144-es busz összeütközött Rákosszentmihályon szombat reggel, a busz öt utasa megsérült - mondta Herczeg Zoltán, a BKV fődiszpécsere. A tűzoltóság azt közölte, hogy az egyik gépkocsi vezetője súlyosan megsérült.

MTI MTI

Audi szendvicsben egy BMW - ezek a legmegbízhatóbb nagy kocsik
 

Audi szendvicsben egy BMW - ezek a legmegbízhatóbb nagy kocsik

A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistáját a felső-középkategóriában a két Audi és egy BMW vezetik. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült.

Biró Csongor Biró Csongor

Fizetni kell a Szegedet elkerülő autópálya használatáért
 

Fizetni kell a Szegedet elkerülő autópálya használatáért

Eldőlt, hogy nem lesz ingyenes az M43-as autópálya 5-ös és 47-es főút közötti szakasza, amely Szegedet északról kerüli el – közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára Botka László, Szeged polgármestere április 11-én kelt levelére válaszolva.

MTI MTI

Torlódás a magyar-ukrán határon
 

Torlódás a magyar-ukrán határon

A nagy forgalom miatt torlódnak a járművek két magyar-ukrán, a Záhony és Csap, valamint a Beregsurány és Asztély közötti határállomáson, s várakozás alakult ki a személy-, illetve a teherforgalomban egyaránt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján pénteken délután.

MTI MTI


Figyelem! Forgalomkorlátozás lesz az M0-áson
 

Figyelem! Forgalomkorlátozás lesz az M0-áson

Építési munkálatok miatt egésznapos forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén az M0-s autóút déli szektorának több szakaszán az M1-es és az M5-ös autópálya között - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) pénteken.

MTI MTI

Ötödével csökkent idén a halálos balesetek száma
 

Ötödével csökkent idén a halálos balesetek száma

Mintegy 20 százalékkal (187-ről 150-re) csökkent a halálos közúti balesetek száma és ezekek negyvennel kevesebb halálos áldozata volt az év első négy hónapjában 2010 azonos időszakával összehasonlítva - közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban.

MTI MTI

Csökkentek a GM kínai eladásai áprilisban
 

Csökkentek a GM kínai eladásai áprilisban

Csökkentek a General Motors amerikai autógyártó eladásai áprilisban a lassuló ütemben bővülő kínai piacon. A GM áprilisban 203.367 autót adott el Kínában, 5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 213.115 járműnél - közölte a GM pénteken.

MTI MTI


Kamionnal ütközött egy autó, egy halott
 

Kamionnal ütközött egy autó, egy halott

Egy ember meghalt, amikor frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó csütörtökön este a balatonfűzfői körforgalomtól két kilométernyire, a 710-es számú új útszakaszon.

MTI MTI

Új ügyvezető igazgató a Pappasnál
 

Új ügyvezető igazgató a Pappasnál

Christian Schlager váltja az ügyvezető igazgatói székben Friedrich Lixlt a Pappas Auto Magyarország Kft.-nél. Az új igazgató 2011. május elsejétől irányítja hazánk egyik legnagyobb gépjármű-kereskedelmi vállalatát.

unknown unknown


Gépjármű elfogó hálót vethetnek be a rendőrök
 

Gépjármű elfogó hálót vethetnek be a rendőrök

A megállásra kényszerítéshez a rendőr a szolgálati járművét és gépjármű elfogó hálót is használhat majd, ha hatályba lép a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló, a kormányzati portálon csütörtökön közzétett belügyminisztériumi rendelettervezet.

MTI MTI



Rekord benzinár Olaszországban
 

Rekord benzinár Olaszországban

Csütörtökön az olaszországi benzinár átlépte az ott lélektaninak tartott 1,6 eurós (424 forintos) határt - írja a Corriere.it.

hvg.hu hvg.hu

Tűzoltóautó karambolozott Csepelen
 

Tűzoltóautó karambolozott Csepelen

Személyautóval ütközött össze egy tűzoltóautó csütörtök reggel Budapesten, a balesetnek egy könnyű sérültje van - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI

Fotók: 237 km/h-val száguldott egy kocsi
 

Fotók: 237 km/h-val száguldott egy kocsi

Az áprilisi „díjazott” sebességrekordokat, az ezekért jóró közigazgatási bírság összegét és a traffipax által készített képeket is közzétette honlapján a police.hu.

unknown unknown

Nissan egyterűre cserélik a klasszikus New York-i taxikat
 

Nissan egyterűre cserélik a klasszikus New York-i taxikat

Egymilliárd dollár értékűre becsült üzletet kötött a Nissan autógyárral New York városa, Michael Bloomberg polgármester bejelentése szerint ugyanis a japánok szállíthatják a klasszikus sárga taxik legújabb generációját - írja a BBC News.

hvg.hu hvg.hu

Top 10: BMW, Mercedes, Audi - ezekkel a kocsikkal van a legkevesebb baj
 

Top 10: BMW, Mercedes, Audi - ezekkel a kocsikkal van a legkevesebb baj

A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistáját a középkategóriában a BMW X3, a Mercedes C-osztály és a BMW 3 vezetik. A listát a Ford S-Max és az Opel Vectra zárja. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült.

Biró Csongor Biró Csongor