Ütközés után kigyulladt egy autó Budapesten

Kigyulladt egy autó a főváros XVI. kerületi Csömöri út és Rákóczi út kereszteződésében, miután összeütközött egy másik kocsival vasárnap éjjel; a balesetben négyen súlyos sérülést szenvedtek, őket kórházba szállították - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek.


Autót fosztogató tolvajokat fogtak Budapesten

Szolgálaton kívüli rendőrök fogtak el Budapesten vasárnap két embert, akik éppen egy autót fosztottak ki, a gépkocsiból ellopott irattárca az egyik tolvaj alsónadrágjából került elő - olvasható a rendőrség honlapján.






Kutya okozott balesetet az M7-esen

Az útra szaladó kutya okozott balesetet vasárnap reggel az M7-es autópálya 33-as kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon; személyi sérülés nem történt, a kutyának sem esett baja - mondta a rendőrség.


Napos, száraz idő várható, erős széllökésekkel

Pénteken eleinte változóan felhős lesz az ég, néhol zápor előfordulhat, majd délutántól mindenütt csökken a felhőzet. Péntek éjszaka és szombaton napközben is túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Többfelé megélénkül az északkeleti, északi szél, pénteken főként keleten erős lökésekre is számítani kell.







Zűrök a Wabardnál, nem köthetnek új biztosításokat

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését – közölte a PSZÁF. A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a PSZÁF rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg.


Csehországban lesz a Hyundai európai gyártási közpntja

Központi szerepet szán Csehországnak az európai autópiacon való terjeszkedésben a dél-koreai Hyundai autógyár, amely hivatalosan csütörtökön nyitotta meg első európai üzemét az észak-morvaországi Nosovicében. A gyárban a Hyundai modellek mellett a csoporthoz tartozó Kia modelljeit is előállítják majd.



Ütközés után megszökött a kamionos

Kamionnal ütközött össze egy személyvonat csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Hidasnémeti és Novajidrány között egy lámpás átjáróban; késésekre lehet számítani – közölte a MÁV. A szlovák rendszámú kamion vezetője a járművel elmenekült a helyszínről.