Időjárás-előrejelzés csütörtök estig
Csütörtökön a Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Zivatar környezetében viharos széllökésekre is számítani kell - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Csütörtökön a Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Zivatar környezetében viharos széllökésekre is számítani kell - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
MTI
Kerékpározó nőt gázolt halálra a 86-os főúton, Zalabaksa belterületén egy külföldi személygépkocsi-vezető szerda délelőtt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
MTI
Három ember megsérült, amikor három gépjármű ütközött össze szerdán a déli órákban a 442-es számú közúton, Martfű külterületén - közölte a rendőrség.
MTI
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a fővárosiak figyelmét arra, hogy szeptember 5-én jelentős forgalomkorlátozási intézkedések bevezetésére kerül sor. A rendőrség azt mondja, rászól azokra a felvonulókra, akik a közízlés megsértésére alkalmas módon viselkednek.
unknown
Közös akcióba kezdett Kárpátalján az állami közlekedésrendészet és a bírósági végrehajtó szolgálat a bírósági határozatokat nem teljesítő, adós autósok kiszűrésére és járműveik lefoglalására.
MTI
Vádat emelt az ügyészség azzal a buszsofőrrel szemben, aki halálos tömegbalesetet okozott tavaly november elején Tiszafüreden - értesült a HavariaPress. A nyomozás adatai szerint egyértelmű, hogy az iskolásokat szállító busz balesetét, melyben egy ember elhunyt, harmincan pedig megsérültek, az érintett busz vezetőjének szabályszegése okozta, műszaki hiba vagy más körülmény nem játszott szerepet a tragédiában.
MTI
Súlyosan megsérült az a biciklis, aki szerda reggel a fővárosban, a Károly körút és a Dohány utca sarkán elgázolt egy személyautó - közölte Papp Péter, a BRFK sajtóügyeletese.
MTI
A prémium autók előszobájába érkezett a Peugeot a 3008-cal: szép, izgalmas, tágas, variálható, kényelmes, takarékos, dinamikus és biztonságos. Mégis idegen a magyar piacon.
Biró Csongor
Személygépkocsi gázolt halálra egy gyalogost a 4-es számú főközlekedési út hajdú-bihari szakaszán kedd délután - közölte a térségi rendőr-főkapitányság ügyeletese.
MTI
A Margit hídi felújítás kivitelezőjének az álláspontjától függ, hogy a hídon az ideiglenes vágányok elkészülte után közlekedhetnek-e taxik - nyilatkozta a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályvezetője.
MTI
A 3008 crossover sokoldalú modell: szabadidő-terepjáró (SUV), többcélú...
automenedzser.hu
Egy buszmegállót, majd egy kerítést rongált meg egy autós, aki berepült egy családi ház udvarába Békés külterületén; ketten könnyebben megsérültek - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
MTI
Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa szerint elképzelhető, hogy a Renault távozik a Forma-1-ből, amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vétkesnek találja az istállót a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon történt incidens miatt.
MTI
Súlyosan ittas volt az a kerékpáros, akit a DVSC labdarúgója, Bodnár László gázolt el Mercedesével pénteken este, Nyírbátor közelében - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
Sajátos módszert választott egy zöld témákkal foglalkozó weboldal a környezetbarát autók népszerűsítésére Los Angelesben. A hibrid járműveket bikinibe öltözött modellek mossák tisztára, teljesen ingyen.
hvg.hu
Kigyulladt egy homokszállító kamion kereke az M0-ás autóúton az M5-ös autópálya felhajtójánál kedd délelőtt, a tűzoltók megfékezték a lángokat, de a baleset miatt nagy torlódás alakult ki - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
MTI
A környezetbarát autók versenyében messze kiemelkedik Japán. Igaz, hogy a németek ott vannak a nyomukban, de még messze vannak tőlük. A tíz legtisztább autó között hét japán, valamint három német modell kapott helyet, legalábbis a német közlekedési egyesület (VCD) összeállítása szerint.
hvg.hu
Ma derül ki, hogy a vágyott és félt Margit hidat érintő felújítás, megspékelve némi egyéb belvárosi és városkörnyéki lezárással, mekkora közlekedési káoszt okoz majd Budapesten.
hvg.hu
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kocsijával előzés közben frontálisan ütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő autóval hétfőn este Kapuvár térségében a 85-ös főúton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
Négy ember sérült meg hétfő délután a 6-os főúton Szekszárdnál, amikor személygépkocsi ütközött egy kisteherautóval - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
MTI