Teherautók ütköztek össze a 86-os úton

Ketten súlyosan megsérültek egy balesetben, a Mosonmagyaróvárt Csornával összekötő 86-os főúton Jánossomorja térségében, amikor két teherautó összeütközött; egyelőre teljes az útzár - közölte a rendőrség.





Marad a havazás viharos széllökésekkel

Nyugat felől átmenetileg csökken, az éjszaka második felétől erősen megnövekszik a felhőzet, de holnap napközben délkeleten még kevés napsütés is lehet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.






Jövő év végéig 60 ezer állás szűnhet meg Németországban

Súlyos következményekkel járhat a német autóiparban foglalkoztatottak számára a globális válság okozta keresletcsökkenés. Ágazati elemzők szerint 2009 végéig Németországban 60 ezer munkahely szűnhet meg emiatt: 50 ezer közvetlenül a gyártóknál, illetve beszállítóknál. A kereskedőknél 10 ezer munkahely kerülhet veszélybe 2010-ig.


Befejeződött a Yugo márkájú autók gyártása

Nem gyárt többé Yugo márkájú gépkocsikat a kragujeváci autógyár, ezzel véget ért a szerbiai, volt jugoszláv autógyártás egyik jelentős korszaka - olvasható a vajdasági Magyar Szó napilap internetes oldalán.



Valóban keveset fogyaszt a Meriva Ecoflex?

Az Opelnél Ecoflexnek hívják a kevés károsanyag-kibocsátású és alacsony fogyasztásra ítélt környezetkímélő sorozatot. Ám, amellett, hogy az Ecoflex-program keretein belül Opelék Budaörsön fákat ültetnek, nem lett zöldebb ez a Meriva sem.


Opel Meriva: anyák kedvence

Adott egy jól ismert 1,25 literes motor, amelyet előszeretettel hívnak az Opelnél 1,3-asnak, amelynek étvágya...



Tovább zuhant az európai autópiac

A JATO Dynamics, a világ vezető autóipari adapszolgáltatójának tegnapi jelentése alapján az összeurópai újautópiac 14,7 százalékkal (191 ezer 198 autó) esett vissza októberben. 2008 leggyengébb hónapjában összesen 1 millió 113 ezer 436 autót értékesítettek Európában.


Éjszaka már jöhetnek a mínuszok

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7 és 12 fok között alakul - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.



Hol halnak meg a legtöbben? - térképek

A rendőrség elkészítette a baleseti gócpontok interaktív térképét. Célja, hogy felhívja a közlekedők figyelmét azokra az útszakaszokra, kereszteződésekre, ahol a leggyakrabban fordulnak elő balesetek. A térképek az elmúlt 30 napban történt baleseteket mutatják be.