Hercsel Adél Kult

„Tudtam, hogy nehéz lesz rajtam átlépni” – Interjú a 80 éves Bodor Ádámmal

„Egykori politikai elítéltként már nem kellett szerepet játszanom, a rendszer pontosan tudta rólam, hogy ki vagyok" – állítja a Kossuth-díjas író, aki az elnyomás évtizedeiben is tudta szabadnak érezni magát Romániában. Nem zavarja, hogy mindig is kilógott a sorból: nincsenek elődei a magyar irodalomban, és a kor divatjaihoz sem alkalmazkodott soha. A világ mai átrendeződéséről úgy véli, az ember hajlamos minden változást végzetszerűen látni, és nem kizárt, most az egyszer okkal.

Hercsel Adél Kult

Az író is küzdő ember: párbajhősök, bunyósok Adytól Örkényig

Érezhetően megütközött a közvélemény múlt héten annak hallatán, hogy a tokaji írótáborban egy író ököllel esett a másiknak. Pedig a magyar irodalomban távolról sem példa nélküli esetről van szó. Kisebb-nagyobb konfliktusait toll helyett ököllel (karddal, pisztollyal) rendezte Balassitól Ady Endrén át Rejtő Jenőig számos irodalmi nagyság. Örkény például szerelemféltésből ölt is volna, de pisztolyát mackósajtra cserélték.

MTI Kult

Örkény Istvánt ünnepelték Oroszországban

Az orosz műfordító, Tatyjana Voronkina vezette csoport minden évben tiszteleg a magyar abszurd dráma és a novella nagymestere előtt. Örkény 1943 januárjában, a második magyar hadsereg Don-kanyarból való visszavonulásakor esett sebesülten hadifogságba. 1945. február 5-én érkezett a Moszkva környéki Krasznogorszkba.

MTI Kult

Levehetik a műsorról Moszkvában Örkény drámáját

Lehet, hogy utoljára játszották a múlt vasárnap Örkény István Tóték című darabját a moszkvai Osztrovszkij színházban, amelynek új igazgatója egyelőre nem fedte fel terveit. A drámát 7 éve mutatták be először a teátrumban, és rendszeresen játszották. A közelmúltban azonban Szergej Bezrukov orosz sztárszínész személyében új igazgatót neveztek ki igazgatónak, így bizonytalanná vált a társulat, a repertoár, és benne a Tóték sorsa is - mondta Tatyjana Voronkina, az Örkény-színmű oroszra fordítója.

Rác András Kult

Örkény özvegyétől tudtuk meg a magyar nyelv titkát – videó

A költészet napja remek alkalom a fanyalgásra: miért nem olvasnak elég magyar művet a világban? Miért nem értik nyelvünket és gondolkodásunkat? Bosszankodni felesleges. Értenek minket, csak mondjunk jó történeteket, jól. Radnóti Zsuzsa dramaturggal, Örkény István élet- és munkatársával, valamint Mácsai Pállal beszélgettünk, mi a siker kulcsa.

ln Kult

Vigye el az ördög, őrnagy úr

Minden ember életében megjelenik egyszer egy őrnagy. Úgy lehet felismerni, hogy alacsonyabb, fiatalabb és aljasabb, mint ön. Ilyenkor nem árt, ha kézközelben van a margóvágó. Új dobozolási technológia az Örkény Színházban.

hvg.hu Kult

Egy tragédia utóéletei és döbbenetes képei

A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténetbe. Egy január 12-én nyíló kiállítás bemutatja az előzményeket, a 2.magyar hadsereg katasztrófáját, a következményeket, és a második világháborút követő korszakok átértelmezési kísérleteit.

MTI Kult

Képregénytárlat nyílt Örkényből

Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílik tárlata.

hvg.hu Napi merítés

Álhírek a százéves Örkénytől

Örkény István egyperceseiben a korabeli sajtót is kritizálta, pénzpocsékolásnak tartotta, ahogy a hírgyárak futószalagon ontják magukból az "érdekességeket". A Városilegendák blog Örkény álhíreiből válogat.

1 2
Szed étrendkiegészítőt? Mutatjuk, milyet kellene

Szed étrendkiegészítőt? Mutatjuk, milyet kellene

Politikusok is megirigyelnék: ilyen egy agresszívabbá tett VW Transporter

Politikusok is megirigyelnék: ilyen egy agresszívabbá tett VW Transporter

Csontfűrésszel és gúnyos vigyorral a kritikus újságírók ellen

Csontfűrésszel és gúnyos vigyorral a kritikus újságírók ellen

Kíméletlen törzsi logikával politizál az Orbán-rezsim

Kíméletlen törzsi logikával politizál az Orbán-rezsim

Vezető kárpátaljai magyar politikusok ellen indult plakátkampány Ukrajnában

Vezető kárpátaljai magyar politikusok ellen indult plakátkampány Ukrajnában

Kitüntették Beer Miklós váci megyéspüspököt

Kitüntették Beer Miklós váci megyéspüspököt

Zsidó menekültek leszármazottjai térnek vissza Németországba a Brexit miatt

Zsidó menekültek leszármazottjai térnek vissza Németországba a Brexit miatt

Itt megtalálja a YouTube legjavát

Itt megtalálja a YouTube legjavát

Scherer Péter: Számomra a politika túl fájdalmas terep

Scherer Péter: Számomra a politika túl fájdalmas terep

„Itt nem kell a gyerekeket kényszeríteni, hogy tanuljanak”

„Itt nem kell a gyerekeket kényszeríteni, hogy tanuljanak”

Íme, a tíz legjobb vidéki gimnázium

Íme, a tíz legjobb vidéki gimnázium

A címlapról ajánljuk