Magyar Péter visszavett kicsit a nyugdíjasok SZÉP-kártyájára vonatkozó ígéretéből
A Tisza Párt elnöke a Nemzet Hangja elnevezésű népszavazási kezdeményezés újabb felvetését tette közzé.
A Tisza Párt elnöke a Nemzet Hangja elnevezésű népszavazási kezdeményezés újabb felvetését tette közzé.
A progresszív ellenzéki populizmust ki kellene használni. Azt kell mondani: ez a galád, aljas, tolvaj kormány majd annyi pénzt akar adni a gazdagoknak, mint a legnehezebben élőknek, mi azonban ezt a gyalázatot nem tűrjük. Vélemény.
A kórház felújítására közbeszerzést csupán két évvel a kormány ígérete után írták ki.
Új közösségi hely jöhet létre a felújítás után.
A kormány nem tartotta be az ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot.
A kormány meghosszabbította a határidőt idén év végéig, de a rászorulóknak januárban, vagy még később már kevesebbet ér a tűzifa.
Különben biztosan nem valósul meg a beígért 40 százalékos emelés.
Az a család, mely nem hoz össze évente 85 ezer dollárt, nem kell, hogy adósságokba verje magát, ha egyetemre akarja küldeni gyermekét.
Ha a szavukon fognánk az egy évvel ezelőtt hatalomban maradt Orbán-kormányt, akkor 10 százalék alatti személyi jövedelemadónk lenne, az ipari rezsicsökkentés már elindult volna, és kitartóan magas növekedési pályára állt volna rá a vas és acél országa. Ezekből azonban még semmi sincs, legfeljebb előkészületek. A pálinka-szabadságharcban is védekezésre kényszerül a kormány, igaz, a bankrendszer már többségében állami tulajdonban van. Egy-két választási ígéret pedig kozmetikázással teljesült csak.
Alig három hét maradt a szerbiai előre hozott parlamenti választásokig, az ország pedig egyre hangosabb a különböző kampányígéretektől, az öndicsérettől és a vetélytársak becsmérlésétől.