A NER kiemelt beruházásait is kivizsgálná a Tisza-kormány – írja Magyar Péter ma reggeli posztjában.
Magyar még egy hétfői bejegyzésében ígérte meg, hogy a Tisza Párt szombati kongresszusa előtt minden nap egy-egy „nagyobb ügycsoportot” fog megjelölni, amelyeket kormányra kerülve azonnal kivizsgálnának. Hétfőn a koncessziós szerződésekkel és az MNB esetével kezdte a visszaélésgyanús ügyek számbavételét.
A mai „ügycsoport” igen változatos képet mutat, hiszen sportversenyek rendezésétől (atlétikai vb, kézilabda-Eb) és vadászati világkiállítástól kezdve a közlekedési infrastruktúrán és energetikai beruházásokon át az MBH Bank felvásárlásán keresztül a KESMA nevű kormányközeli médiabirodalom különös létrehozásáig mindenféle ügylet belefér a NER kiemelt beruházásainak kategóriájába, amihez a Tisza elnöke még a kormány néhány gyanús közbeszerzését, így EU-s források felhasználását, kampánycélú kommunikációs szolgáltatásokat, valamint a taopénzek elosztását is hozzávette. Sőt, a kamupártok, illetve álcivil szervezetek támogatásait is külön hozzácsapta a pénteki „vállalásokhoz”.
A közlekedési infrastruktúrát illetően a ferihegyi reptér vitatott megvásárlását, illetve a Budapest–Belgrád vasútvonal (még mindig tartó) építését jelölte meg.
Az energetikai ügyek pedig nemcsak az Orbán-kormányok orosz orientációjának egyik emblematikus ügyét, a paksi atomerőmű orosz megvalósítású és hitelezésű bővítését, de a Mátrai Erőmű veszteséges visszavásárlását is Mészáros Lőrinc cégétől.
A kivizsgálásokon kívül bejegyzésében még a végrehajtó-maffia felszámolására is ígéretet tett, amivel kapcsolatban éppen a múlt héten tanúskodott a bíróságon volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter.