Kunhalmi lenne MSZP-elnök, de még nem tudja, indul-e
A párt budapesti elnöke beszélt a saját és pártja jövőjéről is.
A párt budapesti elnöke beszélt a saját és pártja jövőjéről is.
Róna Dániel a Corvinus Politikatudományi Intézetének egyetemi tanársegédje, aki az elmúlt hónapokban az MSZP-Párbeszédet segítette tanácsaival. Vele csinált interjút a Magyar Narancs.
A Jobbik már készíti elő az újrászámláláshoz a beadványokat.
Megvizsgáltuk, mit jelent az, ha a kampányban valahol megjelenik Orbán Viktor és személyesen is segíti a kormánypárti jelöltet. A miniszterelnök jellemzően billegő körzetekbe ment, és mint az alábbiakból kiderül, kevés kivételtől eltekintve rengeteg plusz szavazatot intézett pártjának.
Végigvettük, változtathatnak-e a parlamenti erőviszonyokon a külföldön szavazók és az átjelentkezettek voksai, amelyeket még csak ezután számolnak össze.
Sorozatban harmadjára nyert kétharmaddal a Fidesz, ami önmagában óriási meglepetés, de van még itt néhány elgondolkodtató tény.
30 ezer szavazaton múlt, hogy a DK bekerült a parlamentbe, az egyéni választókerületek többségében megalázó vereséget szenvedett. És csak azokat néztük át, amelyeket egy pár hónappal ezelőtti háttérbeszélgetésen a párt meghatározó politikusa – még a kötelező, "hurrá, nyerni fogunk" optimizmussal – a nyerhető/nagyon fontos körzetek között emlegetett.
Az LMP nehezen dolgozza fel a választási szereplést, a volt vezető és a lemondott társelnök egymásnak üzenget.
Kerek egymillió forintos tiszteletdíjat kap fizetésén felül a Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a vasárnapi országgyűlési választások lebonyolításáért – így jutalmazták már előre egy rendelet mellékletében, elég nehezen kiszúrható módon. Csakhogy a kilométeres sorban állások miatt órákat csúszó voksolást sokan kritizálták, felvetve az elnök felelősségét is. A hvg.hu ezért feltette neki a kérdést: ezek után is jogosnak érzi-e a bónuszt vagy lemond róla. Pálffy még nem döntött, de kitart amellett, hogy nem felelős a hibákért.
A párt miniszterelnök-jelöltje nem érez magában lelkierőt arra, hogy még négy évig tekerje a bringát, ahogy fogalmazott.
Eljött az ideje, hogy megvonjuk az ellenzéki pártok választási erőfeszítéseinek gyorsmérlegét. Mert volt benne erőfeszítés, akarás és nekifeszülés, bár ennek az energiának java részét egymás bedarálására fordították.
Facebook üzenetben ment neki a párt alelnöke a vasárnap éjjel lemondott pártelnöknek. Nem ez volt az utolsó üzenete. Úgy tűnik, bejelentkezett a pártelnökségre.
Gyorsan bejárták a netet az kutatása során kizárólag online adatokra támaszkodó Pollo becslései. Mutatjuk, hogy mit becsültek és mi lett a vége.
Ahogy telnek az évek Orbán Viktor alatt, úgy válik a kormányfő egyre magányosabbá a csúcson. Ez 2018-ban kiteljesedett. Most már a párt is inkább visszahúzta, mint segítette. Gergely Márton gyorselemzése.
Győr, Csorna, Sopron és Mosonmagyaróvár országgyűlési képviselője is Fidesz-KDNP-s lesz.
Jelen állás szerint 12 ellenzéki jelölt juthat a parlamentbe a Fidesz 6 jelöltjével szemben.
"Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy az a Magyarország, amiben hiszünk, ez az európai, polgári, nyitott világ ma vereséget szenvedett" - mondta választási értékelőjében a DK pártelnöke.
El kell ismernem, hogy a Fidesz megnyerte a választást – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a választási eredmények megismerése után.