Az élelmiszerláncok megtámadták az árstopot az Alkotmánybíróságon
A multinacionális cégek alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.
A multinacionális cégek alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.
A polgári engedetlenségen kívül alig maradt eszköz az olyan jogszabályokkal szemben, mint amilyenek az elmúlt hetekben taroltak a családok körében. A kormány a háborúra és az energia-veszélyhelyzetre fogva egyik napról a másikra, törvény- és alapjogokat sértő módon döntött romba egzisztenciákat.
Orbán Viktor hiányzott az iskolából, amikor az erdőkről tanultak – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.
A főpolgármester szerint miközben a kormány Brüsszelben éppen Magyarország jogállami működését bizonygatja, itthon pont az ellenkezőjét teszi.
Újdonság az is, hogy már a magyar választási szervek is vizsgálhatnak külföldi, azonban a magyar választással összefüggő ügyeket.
A közvetlen Balaton-part beépítésének lehetőségét jelentősen korlátozta az Alkotmánybíróság, de ez a tópart túlterhelésének csak részben szab gátat.
Négy civil szervezet szerint a Kúria elnökének nem tetszik, hogy az Országos Bírói Tanács olyan etikai kódexet állított össze, amelyben rögzítik, hogy a szakmai kérdésekben szabadon elmondhatják a véleményüket.
A parlament hat hónapot kapott a diszkriminatív jogszabály módosítására.
A lap szerint folytatódhat több nagy beruházás.
Alkotmányellenes, ezért elvették a kormánytól a lehetőséget, hogy kedvére engedélyezze a Balaton-parti építkezéseket.
Az ellenzéki hetilapot helyreigazításra kötelező kúriai ítélet azért nem sérti az Alaptörvényt, mert a miniszterelnök vejétől mint gazdasági szereplőtől nem várható el, hogy maga intézkedjék az őt ért vádak cáfolatáról – mondta ki egyhangúlag az Ab.
A Büntető Törvénykönyvet kizárólag törvénnyel lehet módosítani, a kormánynak még a rendkívüli jogrendben, a járványveszély-helyzet miatt kapott törvényi felhatalmazásra hivatkozva sem lett volna joga ezt megtenni.
A kínai egyetem mellett más kérdésekről is tartanának referendumot.
Csak a kormány kezdeményezhet népszavazást – közvetve ezt mondta ki az Alkotmánybíróság, elmeszelve az ellenzék által kiíratni akart referendumot, amelynek egy jogállamban már csak az időpontja lehetett volna vita tárgya.
A Párbeszéd politikusa 12 olyan témára hívja fel az új kormány figyelmét, ahol az Alkotmánybíróság korábbi döntése alapján már lépnie kellett volna, de mégsem történt meg a jogalkotási korrekció. Tordai Bence szerint az Országgyűlésnek ideje jelezni a kabinetnek, hogy tegye a dolgát.
Az Alkotmánybíróság döntése ellehetetleníti ugyan az ellenzék népszavazását a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról, de a kezdeményező Karácsony Gergely azt mondja, főpolgármesterként még van lehetősége lépéseket tenni. Igaz, legfeljebb a Fudan-ügyben, és erről sem árult el konkrétumot.
A főpolgármester szerint legalább arra módot kell találni, hogy a budapestiek elmondhassák a véleményüket a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról.
Az álláskeresési járadék hosszabb ideig tartó folyósítása a költségvetést érintené, a kínai egyetemi alapítványról szóló törvény hatályon kívül helyezése pedig közvetve egy nemzetközi szerződést, ezért – a Kúria álláspontjával ellentétben – egyikről sem szabad népszavazást tartani – mondta ki a testület 6, illetve 5 ellenvéleménnyel. Ezzel értelmét vesztette az Országgyűlésben már tárgyalt javaslat a kiírásról.
Rég lejártak a határidők, azonban mégsem történt semmi több ügyben sem.
Az Alkotmánybíróság Schanda Balázs vezette tanácsa két vidéki politikus vitájának ügyében döntve megsemmisítette a panaszost rágalmazásért elmarasztaló ítéleteket.