#Aranykéz utcai merénylet






Jöttek a Zsigulikból a pitbullok - tanúk beszéltek a Rohác-tárgyaláson
2014. November 25. 16:59

Jöttek a Zsigulikból a pitbullok - tanúk beszéltek a Rohác-tárgyaláson

Boros József Károly, az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott vállalkozó elszámolási vitába keveredett az olajozással összefüggésbe hozott Energolhoz köthető emberekkel, eközben rendőrökkel is szoros kapcsolatot tartott fenn, és félt, hogy megölik - mondta el több tanú a négy halálos áldozatot követelő 1998-as merénylet büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken kedden.

MTI MTI

Vesztésre áll az állam a maffiaháború feltárásában
2013. May 24. 10:06

Vesztésre áll az állam a maffiaháború feltárásában

Prisztás József volt az első áldozata a magyar maffiaháborúnak, amely 1996-ban indult és nagyjából öt éven át tartott, és amelyet emberölések, gyilkossági kísérletek és robbantások kísértek. A rendőrök az ügyek nagy részét nem tudták felderíteni, a felelősök, a megbízók és a végrehajtók elszámoltatása elmaradt. Huszonhat ügyből másfél évtized után talán ötöt zárhat le bírósági ítélet.

Cs. B. Cs. B.


Portik megvált az ügyvédjétől?
2013. March 07. 14:19

Portik megvált az ügyvédjétől?

Csütörtöktől már nem Bánáti Kristóf védi a Prisztás-ügyben emberöléssel vádolt Portik Tamást. Az ügyvédi megbízás megszűnését Bánáti jelentette be. Ez vonatkozik a Prisztás-ügy mellett Portik Tamás másik két ügyére, az Aranykéz utcai robbantásra és Seres Zoltán megölésére, amelyekben szintén emberölésre való felbujtás a gyanú.

hvg.hu hvg.hu

Portik fejére alkudoznak a külföldön elfogott K. Zoltánnal?
2013. January 17. 17:32

Portik fejére alkudoznak a külföldön elfogott K. Zoltánnal?

Alkuval próbálják meg rábírni a magyar rendőrök a több emberöléssel kapcsolatban felbujtással gyanúsított Portik Tamás egyik, Kanadában, nemzetközi körözés alapján elfogott ismerősét, hogy terhelő információkat szolgáltasson Portikra - értesült a hvg.hu. K. Zoltánt itthon csalás miatt több év szabadságvesztésre ítélték, de a bírói döntés kihirdetése előtt eltűnt Magyarországról.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Seres-ügy: megdőlhet a nyomozást elindító vallomás?
2012. November 22. 16:10

Seres-ügy: megdőlhet a nyomozást elindító vallomás?

DNS-mintákat vizsgálnak jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, hogy megtudják, a Seres-gyilkosságban bűnsegédként gyanúsított B. László DNS-e egyezést mutathat-e más bűncselekményekben rögzített mintákkal – értesült a hvg.hu a férfi ügyvédjétől, Danyi Csabától. Szerinte egy tanú vallomására alapozzák a rendőrök a nyomozást. Prisztás József meggyilkolásának ügyében, ahol Portik Tamást tartják felbújtónak, a rendőrök a nyomozás befejezésére készülnek.

hvg.hu hvg.hu

Egy védett tanú vallomása alapján nyomoznak Portik ellen?
2012. September 18. 17:07

Egy védett tanú vallomása alapján nyomoznak Portik ellen?

A Nemzetbiztonsági bizottság előtt számolhatnak be az Alkotmányvédelmi Hivatal és Katonai Szolgálat vezetői arról, hogy milyen kapcsolat szövődött a kilencvenes évektől kezdve a titkosszolgálatok és az olajszőkítés miatt elhíresült Energol vezetői között. A cég egyik volt irányítója, Portik Tamás elleni nyomozásra vonatkozóan úgy tudjuk, a rendőrök egy védett tanú vallomására alapozva haladnak előre.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Leváltották a Portik-ügy főnyomozóját
2012. September 14. 09:32

Leváltották a Portik-ügy főnyomozóját

Tasnádi Pétert is kihallgatták tanúként a Nemzeti Nyomozó Irodán a kilencvenes években történt több emberölési ügy felbujtásával gyanúsított Portik Tamás ügyében – értesült a hvg.hu. Tasnádi ügyvédje, Tuza Péter "nem tud erről", igaz, jelenléte nem is törvényi kötelezettség ilyenkor. Lapunk úgy tudja, leváltották a Portik elleni nyomozás vezetőjét, akinek még a rendőrségtől is távoznia kellett.

hvg.hu hvg.hu



Portik Tamás vagyonosodását is vizsgálják a rendőrök?
2012. August 07. 14:01

Portik Tamás vagyonosodását is vizsgálják a rendőrök?

Portik Tamás aktuális üzleti kapcsolataira is kíváncsi a Nemzeti Nyomozó Iroda – értesült a hvg.hu rendőrségi forrásból. Úgy tudjuk, az olajszőkítésből milliárdokra szert tevő volt energolos a szórakoztatóipar mellett befektetési lehetőségként érdeklődött az internetes közösségi média iránt is. A rendőrök most ezeknek az ügyleteknek eredhettek a nyomába, hogy megtudják, az Aranykéz utcai merényletre és Prisztás József megölésére való felbujtással gyanúsított pénze honnan származik és hol kamatozott.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

MN: Jozef Hamala a Fenyő-ügy újabb érintettje
2012. August 03. 03:59

MN: Jozef Hamala a Fenyő-ügy újabb érintettje

Az 1998-as, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is összefüggésbe hozott Jozef Hamala a Fenyő János médiavállalkozó elleni merénylet harmadik érintettje – tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI MTI

MN: Rohácot egyre közelebb hozzák az Aranykéz utcához
2012. July 26. 03:41

MN: Rohácot egyre közelebb hozzák az Aranykéz utcához

Újabb, immár az Aranykéz utcai robbantással összefüggésbe hozott nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jozef Rohác ellen – írja a Magyar Nemzet. Rohác egyébként Magyarországon raboskodik, de kihallgatásához szükség van erre a procedúrára.

MTI MTI

Kiszabadult a maffiafőnök: ő mártotta be Portikot?
2012. July 24. 08:51

Kiszabadult a maffiafőnök: ő mártotta be Portikot?

Büntetésének lejárta előtt szabadon engedték a kecskeméti maffiaper egyik fő vádlottját, Radnai Lászlót – értesült a hvg.hu bírósági forrásból. Információink szerint nem zárható ki, hogy Radnai nemrég kiegyezett a nyomozó hatóságokkal, és szerepe volt abban, hogy a rendőrök hosszú évek után letartoztatták az Aranykéz utcai robbantás és Prisztás József megölése ügyében is meggyanúsított Portik Tamást.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?
2012. July 18. 04:30

A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?

A rendőrségi források szerint nem zárható ki, hogy egy volt üzlettársa segíthette információkkal a nyomozókat azokban a kilencvenes években történt, a hosszú ideje döglött ügyeknek számító bűnesetekben, amelyek miatt a hétvégén az olajozásból meggazdagodott Portik Tamást letartóztatták. A conti-caros Radnai László ügyvédje tagadja, hogy alkut kötöttek volna a hatóságokkal, ám a hvg.hu úgy tudja, a Portik-ügy kirobbanása előtt kihallgatták a börtönbüntetését töltő egykori maffiózót, akinek "karrierje" több szálon is szorosan kötődik az energolos Portikhoz. Az egykori üzlettársak viszonya az anyagiak miatt romolhatott meg, emiatt beszélhetett Radnai László.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta