Orbán államtitkára nem tudja elengedni a kincsem parkos Pride-ot, lónak öltözött emberekről posztolt Bécsből
Nagy János azon szörnyülködött, hogy valakik lónak öltöztek a bécsi LMBTQ-felvonuláson, aztán előkapta a gyermekvédelmi kártyát.
Nagy János azon szörnyülködött, hogy valakik lónak öltöztek a bécsi LMBTQ-felvonuláson, aztán előkapta a gyermekvédelmi kártyát.
Kijött az idei élhetőségi ranglista, amelynek három európai város végzett az élén. Bécs három év után a kiszámíthatósága megrendülése miatt csúszott le az első helyről.
A tünetek másfél éve jelentkeztek először, de sokáig nem tudták, hogy mi áll mögöttük.
Elhagyatott, növényzettel benőtt vasúti sínek, autómentes övezetek és innovatív lakhatási megoldások – megnéztük, mihez kezdett Bécs a Rákosrendezőre hasonlító területekkel. Bár megértettük, miért Bécs a világ legélhetőbb városa, rá kellett jönnünk arra is, Budapest belátható időn belül biztosan nem fogja tudni utolérni.
Késeket és az Iszlám Állam propagandaanyagait találták meg annál a fiúnál, aki a gyanú szerint a Westbahnhofon készült merényletre.
A 19 éves férfi egy barátjával folytatott erőszakos üzenetváltásai kerültek elő.
A modern képzőművészet valamennyi jelentős stílusa tündöklésének részese volt, sőt: a legjelentősebbeket maga formálhatta 98 életéve alatt. A bécsi Albertina múzeum kiállítása Marc Chagall szentélye.
Miközben Magyarország január 1-jével száműzte vendégmunkásai jó részét, az EU-tagságnak köszönhetően továbbra is magyarok tízezrei élvezik a nyugati munkavállalás lehetőségének előnyeit. Az ingázást a magyar bérek egyre nagyobb lemaradásra hajtja, az osztrák iskolákba ma ötször annyi magyar gyerek jár, mint a 2010-es évtized elején. Kik és miért ingáznak, és mennyi pénzt visznek haza?
Egyikük az autóban várakozott, amíg a másik kettő bement lopni.
A játékos kórházba került, az elkövetőt még keresik.
Bécsi körképünk a tésztás-pisztáciás divatcsokiról.
Az anyát egy hotelből, erős hasi vérzéssel szállították kórházba, ahol hiába tagadta, az orvosok megállapították, hogy a közelmúltban szült.
A holttest a kórházhoz közeli egyik szemetesből került elő, a hatóságok a 29 éves anyát gyanúsítják a gyilkossággal.
Ideiglenesen a 10. kerületi klinika egész területét lezárták.
Még 2012-ben ítélték el a nőt, a magyar hatóságok európai elfogatóparancs alapján körözték.
Bécsben múlt pénteken emlékeztek meg a novemberi pogromok 86-ik évfordulójáról, a zsidók nyílt üldözésének kezdetéről a Német Birodalom egész területén, beleértve az akkor már annektált Ausztriát is. Az osztrák parlament új, szabadságpárti elnökét megakadályozták a közös emlékezésben, és végül egyedül sem koszorúzhatott.
Jörg Haider büszke lenne rájuk – mondta a választási győzelmet arató szélsőjobb vezetője Bécsben, bár valószínűbb, hogy helyettük „a vesztesek koalíciója” irányítja majd az országot. A paranoiát mindenesetre már eltanulták a Fidesztől. Riport és elemzés egy – nem csak megszokásból – sorsdöntőnek mondott osztrák választásról, Bécsből.
Eltörött az a közép Ausztriában, ami 1945 óta vezette az országot, de a szélsőjobb valószínűleg így sem fog kormányra kerülni.