Út a gyönyör labirintusába – Chagall a bécsi Albertinában

Hősei a földből erednek, de valami a létük óta azt súgja nekik, hogy el lehet onnan emelkedni. Maradni mégis érdemes. Egyik leghíresebb festménye, az Én és a falu idilli emberpárja a tehenet fejő asszonnyal, a ragyogó termést hozó cukorfával mutatja, hogy a szülőföld intim és csodálatos. Marc Chagall képeit a harsonák dicsőítő zenéjével ünnepelve emberek, állatok, szentek és csak egyszer felbukkanó teremtmények népesítik be, hogy aztán a születéstől a halálig, a föld és ég között lebegőket vidám vagy keserű hegedűszó kísérje.

A bécsi Albertina múzeum nem először mutat be a gyönyör labirintusába vezető Chagall-tárlatot, de mindegyik között a február második hetéig még látogatható a legteljesebb. Az 1887-ben született Mojse Zaharovics Sagalov a korszakokon átívelő képzőművész-pályafutása kezdetén szentpétervári utazásai után a nyakába vette a világot, hogy az isten háta mögötti Vityebszkből elszármazva Marc Chagallként a mennyekig jusson.

Minél jobban távolodott az utóbb halhatatlannak tűnő korszakok stílusjegyeitől – a szürrealizmustól, a kubizmustól, az expresszionizmustól –, annál közelebb jutott a kizárólag rá jellemző világhoz. Színekkel és fényekkel játszott, mert ezek adták ki a múlt elsötétedésének kontúrjait és a jelenbe átnyúló árnyakat. A Biblia, új és régi szövetségek feljegyzéseit megfontolva lett a baljós jövendölések látnoka. A legfőbb küldetése azonban mindvégig a szeretet mindenekfölött lebegő erejének megmutatása maradt. Az Albertina látogatóinak ámulatát kiváltó képei szerelmi vallomások.

Költő akart lenni, ám rájött, inkább a szavak megfestése a dolga. Az inspiráló, nélkülözésekkel és elismerésekkel teli, éjjel-nappal vonzó társasági élettel csábító Párizsba utazott, ahol a szalonokba az ismeretlen művészt egy fura isten vezette be. Guillaume Apollinaire azt mondta róla: tehetséges kolorista, aki szívvel-lélekkel veti bele magát mindenbe, ami titokzatos, erre pogány fantáziája készteti. Első franciaországi retrospektív tárlatát 1924-ben rendezték meg, két évvel később New York közönsége is láthatta a „falusi orosz” lélegzetelállító munkáit.