„Enyhe bénulással kezdődött a talpamon. Először azt hittem, hogy magától elmúlik. De idővel a zsibbadó foltok egyre gyakoribbá váltak” – emlékszik vissza a 60 éves bécsi lakos arra, hogyan kezdődött a betegsége, amiről a Kronen Zeitung számolt be.
A tünetek másfél évvel ezelőtt váltak felismerhetővé, a zsibbadás a talp után a bokájára, térdére, könyökére és a kézfejére is kiterjedt, végül az orrán és a fülén is érzékelte. Hosszú ideig az orvosok sem tudták, hogy mi áll a háttérben, szinte a véletlennek köszönhetően derült ki, hogy a férfi leprás. Egy orvos ismerősével beszélt telefonon, akinek a beszámoló alapján egyből gyanús lett a dolog, majd egy bécsi kórházban, kifejezetten leprára fejlesztett tesztekkel igazolták az ismerős megérzését.
A férfi idegenvezetőként dolgozott, munkája során lényegében az egész Földet bejárta, gyakorta utazott a trópusokra, Afrikába vagy egyéb elszigetelt helyekre „lényegében bárhol elkaphattam” – mondta a lapnak.
A szakértők a lepromatózus leprát tartják a betegség legsúlyosabb formájának. A baktériumok ellenőrizetlenül elszaporodhatnak és a véráramban, az idegszövetben, a nyálkahártyákon és a nyirokrendszeren keresztül az egész testben elterjedhetnek. Az ijesztő leírás ellenére a betegség ma már gyógyítható. Évente nagyjából 180 ezer esetet regisztrálnak, jellemzően Délkelet-Ázsia, Kína és Afrika trópusi területei érintettek.
A világ egyik legrégebbi betegségéről van egyébként szó, már a Biblia Ószövetségében is megjelennek a leprások. Európában főként a középkorban és a kora újkorban tombolt a betegség. Az eredete máig nem teljesen tisztázott, legutóbb régészeti kutatások arra jutottak, hogy akár mókusok is terjeszthették. A tudomány jelenlegi álláspontja alapján a betegség eredetileg a trópusokról származik, legutóbb például Afrikában találtak fertőzött állatokat.
A betegség egyébként rendkívül nehezen terjed emberről emberre. A fertőzés lappangási ideje akár 20 év is lehet, a legtöbb esetben viszont „csak” három-hét év – írja a Kronen Zeitung. A lap hozzáteszi, hogy legutóbb 2015-ben merült fel a gyanúja egy ausztriai fertőzésnek Salzburgban, ezt azonban később cáfolták.
Nem olyan régen egyébként Floridában jelent meg gyanúsan sok leprás beteg, erről korábban mi is beszámoltunk:
Nyitóképünkön a bécsi kórház, forrás: AFP / ANADOLU / David Visnjic