Véget vet a Népligetben parkolgatásnak a BKK
Három sétányt is lezárnak a Népligetben a parkolás elől hétköznaponként napközben. A rendezvények idején továbbra is lehet majd ott parkolni.
Három sétányt is lezárnak a Népligetben a parkolás elől hétköznaponként napközben. A rendezvények idején továbbra is lehet majd ott parkolni.
Egyre több jel utal arra, hogy csődközelben van az Ikarus Egyedi buszgyár, annak ellenére, hogy több szolgáltató is rendelt tőle buszt. Úgy tűnik, ezekre hiába is várnak, mivel egy volt dolgozó arról számol be: a cég leépítésbe kezdett.
Július 7-én kezdődik a fővárosi 1-es villamos egy részének felújítása, a munkát két szakaszban végzik el a nyári szünetben. Újabb pótlóbuszokra lesz szükség. Nyáron lesznek olyan napok, amikor a 3-as metrót ,valamint egy jelentős szakaszon az 1-es és a 4-es, 6-os villamosokat is buszokkal pótolják.
Hétvége óta ismét buszokkal pótolják egy szakaszon a nagykörúti villamosokat. A pálya egy olyan szakaszát építik át, amelyhez a korábbi években egy-egy részen már hozzányúltak, de akkor csak kisfelújítást végeztek. Most komplett rekonstrukciót végeznek nyáron, tehát az alapzattól újjáépítik a pályát, korszerű módszerrel. Európa egyik legforgalmasabb villamosvonalán azonban így sem lesz még a teljes pálya felújítva.
A nő, ahogy korábban, most is zárt pohárban szállította reggeli kávéját, amiért állítása szerint korábban soha nem szólták meg. Most viszont eldurvult a helyzet.
A Podmaniczky utca és a Kassák Lajos utca közötti szakaszon folytatják hétvégétől a távhő-gerincvezeték építését.
Ha el akarja kerülni a bosszankodást, érdemes megnézni, hol mi változik a budapesti közösségi közlekedésben vasárnap.
Az Index beszámolója szerint a buszsofőrnek egy autós hirtelen manővere miatt vészfékeznie kellett, az utasok elestek.
Égési sérüléseket szenvedett a Fókusz riportere, miközben a BKV járatán utazott.
Egyre több a panasz a BKK buszaira, az utasok gyakran nem érzik, hogy menne a klíma. A BKV szerint a buszok működő klímával állnak forgalomba, de napközben meghibásodhat a rendszer.
Forgalomkorlátozás is van, a forgatás a villamosok közlekedését is érinti. A helyi boltosok Will Smith-ről beszélnek.
A fővárosi buszokon sokszor rettentő meleg van, amit a merev szabályozás, az elromlott légkondicionálók és a sofőrok ellenállása egyaránt nem segít csökkenteni.
A hannoveriként, sőt a színük miatt banánként emlegetett használt villamosok beszerzését még Demszky Gábor főpolgármestersége idején kezdték el a járműhiány miatt. Sok utasnak talán az ugrik be elsőre a magaspadlós járművekről, hogy nem szabad ráállni a lépcsőjükre, mert akkor nem nyílnak az ajtók. Most éppen ezeket a lépcsőket javíttatják.
Ahogy elkezdődött a meleg időszak, elindult az is, aminek nem kellene: a Közlekedő Tömeg egyesület 33 fokos meleget mért egy budapesti buszon.
Heti egy-két baleset szinte általános a soroksári csomópontban, ahol egymásra ereszti a telezöld a forgalmat.
Egy közlekedési konfliktus során a férfi többször is megütötte a járművezetőt.
Don Quijoténak könnyebb dolga volt a szélmalmokkal, mint a technikának és a XXI. századi Magyarországnak ezzel az órával.
Ritka alkalomnak voltunk szemtanúi szerdán késő este a Lehel téren, amikor a BKV magyar gyártású metrópótlónak szánt autóbuszai közül az egyik ténylegesen metrót pótolt. A 180 busz közül mindössze 5 érkezett meg határidőre, azok is csak alkalmanként, általában késő este merészkednek ki metrót pótolni.