Robotemberekkel kísérletezik a BMW
A bajor márkánál próba jelleggel elkezdték használni az exoskeleton ruhákat.
A bajor márkánál próba jelleggel elkezdték használni az exoskeleton ruhákat.
A bajor cég lecserélné az i8 hajtásláncát, jöhet a zéróemissziós változat.
Miután a britek többsége kiléptetné az országot az Európai Unióból, a legnagyobb autógyártók is megszólaltak.
Buszmegállóban várakozó emberek mellett húz el nagy tempóval az S 1000 RR, csak épp nem lehet látni, csak hallani, meg még valamit kapnak belőle.
Nem is kérdés, az év legjobban várt párosítása volt ez így: a teljesen frissen aszfaltozott, magyar Formula-1-es pályán hajtani meg a bajor márka 370 lóerős kis szörnyecskéjét.
Egyelőre csak kisebb feladatokat látnak majd el, de ez is jól mutatja, merre tart a jövő.
Még egy olyan nagy prémiumgyártó, mint a BMW-Mini sem tudja száz százalékig minden helyzetben, hogy merre is van az előre. A MINI-márka túlságosan is kiszélesített modellválasztékának megkurtítása után a cég agytrösztjei most a szokásosnál is alaposabban mérlegelnek: lehet-e egy szedán az ötödik alaptípusa az életstílus autóként híressé vált retrokedvencnek.
A Nissan GT-R sofőrje is csak a szerencsének köszönheti, hogy nem ütközött senkivel.
Az elektromos autókról sem mond le teljesen, de egy másik fejlesztési irányra sokkal nagyobb hangsúlyt fektet.
Egy amerikai licitálós oldalon bukkant fel egy hibátlan állapotú E30 320is, amely a korabeli M3 spéci változata.
Limitált szériával ünnepli a BMW a harmincéves M3-at. A 450 lóerős ünnepi M3-ból mindössze 500 példányt készítenek a bajorok.
A BMW i8 hivatalosan csak éjfekete, gyöngyházmetál, ezüstmetál és sötétkék fényezésben rendelhető, vagyis meglehetősen visszafogott színekben.
A bajor márka új koncepcióautója az ikonikus '70-es évek beli 2002-es kupénak állít emléket, de az alapját a nagyon is mai, M2 adja.
Az 500 lóerős M4 GTS igazi terepe a versenypálya, de közúton is el lehet lavírozni vele.
Az idei Balatonfüred Concours d’Elegance egyik „betétfutamaként” lehetett egyet kanyarogni a Balaton-felvidéken igazi klasszik, makulátlan állapotú nyolcvanas évekbeli BMW-kel. Ki nem hagytuk volna.
A legigényesebb magyar oldtimer-kiállításon, a Balatonnál minden évben igyekeznek túlszárnyalni az előző év felhozatalát. Az idein majdnem hatvan meseszép old- és youngtimer autó sorakozott fel a balatonfüredi Tagore sétányon. Ráadásul a közönség választhatta közülük a legszebbet.
A BMW 7-es sorozatában debütál a világ első négyturbós dízelmotorja. Az új erőforrás a 750d xDrive és 750Ld xDrive modell-párosban mutatkozik be, 400 lóerő maximális teljesítménnyel és 760 Nm csúcsnyomatékkal.
Az ügyészég most emelt vádat a férfi ellen. A Suzukiban 150 ezer forintos kár keletkezett, a BMW-ben közel 2,2 milliós.
iNext néven jöhet a márka önvezető csúcsmodellje – jelentette be hivatalosan is a márka.
Az idei Rettmobil szakmai kiállításra készített spéci modellek között bajor motorkerékpár, elektromos autó és egyterű is megtalálható.