Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Berlinale

Köves Gábor hvg360

„Nem olvastam el a rólam készült jelentéseket” – interjú Andreas Dresen német filmrendezővel

Hilde Coppi német ellenálló volt, a nácik 1944-ben végezték ki. A fiát a börtönben szülte meg, ő ma 82 éves. A Vörös Zenekar nevű ellenállócsoportról Andreas Dresen készített játékfilmet Szeretettel, a ti Hildétek címmel. Mi történik, ha a legjobb barátod bevallja, hogy jelentett rólad a Stasinak? Helyes volt az AfD-t kitiltani a Berlinale nyitógálájáról? A kortárs német film biztos kezű mesterével Zoomon beszélgettünk.

Tóth Olivér Márk Kult

Nagy Dénes: Próbálok szeretettel beszélni arról is, ami nehezen feldolgozható

Ezüst Medvét nyert az első játékfilmje a Berlinalén, mégis amatőrnek érzi magát a filmiparban. Nagy Dénes szerint beszélnünk kell kényes történelmi témákról, de ő második világháborús drámájával nem ítélkezni akar a magyar katonák felett. Dokumentumfilmek után kezdett hat éves filmforgatásba, egyik korábbi alkotását most a hvg360-on is láthatják.

Csatlós Hanna – Czeglédi Fanni Kult

„Az érdekelt, hogy a Stasi-ügynök fejében legyünk”

Először szerepel magyar ötlet a márciusi Berlinale alprogramjában, a világ egyik legrangosabb sorozatterv-seregszemléjén. Krigler Gábor, az HBO korábbi kreatív producere immár saját cégével vesz részt az eseményen, amelyen egy nyolcvanas években, a Balatonnál játszódó történelmi thrillerrel mutatkoznak be. Mi szülte a sorozat ötletét, és miért Enyedi Ildikót kérték fel a rendezésre? Hogyan hatott a járvány a sorozatgyártásra, kipukkad-e valaha a sorozatlufi, és mi a helyzet a Bridgertonnal? Interjú Krigler Gáborral, és Krigler-Tóth Emőkével, a Joyrider alapítóival.

1 2 3 4 5 6 7
Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

A címlapról ajánljuk