Szerdán reggel egy autó csapódott neki a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének
A hatóságok egyelőre nem zárták ki a szándékosságot.
A hatóságok egyelőre nem zárták ki a szándékosságot.
Több nagyváros is vörös besorolásba került Romániában, az országban mindenhol visszavezették a védettségi igazolványt.
A kórházi technológia munkahelyi alkalmazása pár éve még nagyon furcsának tűnt. A román főváros egyik irodaházában ma ez a valóság.
A járványügyi korlátozásokban meghatározott létszámkorlátozást elutasítva, több ezer résztvevővel tartották meg szombaton Bukarestben az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulását, előtte pedig az Új Jobboldal Párt rendezte meg szintén hagyományosnak számító tiltakozó megmozdulását, a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen.
Személyi sérülés nélkül sikerült megúszni a kényszerleszállást, csak néhány autó tört össze, és pár villanyoszlop kidőlt.
Nyugat felé egyre drágábbak, kelet felé pedig egyre olcsóbbak a fővárosi bérleti díjak az Otthon Centrum szerint.
Csak konkrét, igazolt céllal lehet az utcára lépni Temesváron. A román főváros is bezárul.
Közösen oldották meg a feladatokat az online vizsgán.
Spanyolország sem látja szívesen az angol klubokat a brit mutáns miatt.
Fáztak az ápoltak, ezért lehetett szükség az otthonról bevitt berendezésekre.
A tűz miatt 120 pácienst kell áthelyezni, őket más kórházakba viszik.
Mindeközben egy román munkaügyi bíróság arról is döntött, hogy nem kötelezheti oltásra a munkáltató alkalmazottait.
Az elhunyt csak 40 éves volt, a rokonság a dolgozókat is megfenyegette.