eduline.hu Karrier

Újabb magyar egyetem került a világ legjobbjai közé

Bemutatták a QS Quacquarelli Symonds 2011-es felsőoktatási rangsorát a legjobb szociológiai és politikatudományi képzésekről: Magyarországról egyedül a Közép-európai Egyetem (CEU) került fel a kétszázas listára.

MTI Itthon

Nem etnikai eredetű a roma gyerekek hátránya

A roma és nem roma fiatalok között jelentősek a különbségek olvasási és matematikai kompetenciák terén, de ezeket nem az etnikai hovatartozás, hanem jól értelmezhető társadalmi okok magyarázzák - állapította meg a Közép-európai Egyetem (CEU) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) két közgazdásza.

MTI Tech

„Az iráni forradalom az interneten folytatódik”

Iránban folytatódik a forradalom az interneten, arctalan civil újságírók tömegei fejezik ki a törvénytelen, erőszakos teheráni rezsimmel szembeni ellenállásukat a világhálón - mondta Ali Abdi diák aktivista a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában szerdán.

Szegő Iván Miklós Gazdaság

Stiglitz jelenti: a piacgazdaság nem működik

A mostani válság megmutatta, hogy a közgazdaságtan „main stream” irányzatai - főáramlatai - nem voltak képesek modellezni a valóságot, és nem tudták előrejelezni a gazdasági krízist - derült ki Joseph Stiglitz, a Nobel-díjas közgazdász szavaiból. Stiglitz a CEU-n, a Közép-Európai Egyetemen tartott sajtótájékoztatót az ott zajló konferenciával párhuzamosan.

hvg.hu Karrier

Négyezer egyetemes lista: a CEU az Oxford előtt a rangsorban

November elején publikálta a Die Zeit a Felsőoktatási Fejlesztési Centrum rangsorát, mely csaknem négyezer európai felsőoktatási intézményt vizsgál. A listán csillagokkal jelölik a kategóriák kiváló egyetemeit, ebből pedig ötöt gyűjtött össze a politikatudomány területén a Közép-európai Egyetem (CEU) Politikatudományi Tanszéke, míg például az Oxford képzése csupán kettőt.

hvg.hu Tech

Dennis Meadows: Holdkóros a magyar kormány

A Közép-európai Egyetem, a CEU klímaváltozási konferenciáján vett részt Dennis L. Meadows, a korlátozott erőforrásokra figyelmeztető számítógépes világmodellek egyik megalkotója. A klímavédelmi mozgalmak elméleti megalapozójának tartott amerikai professzor szerdán dicsérte Sólyom Lászlót, bírálta a magyar kormányt a vasútbezárások miatt, sőt még nyilatkozott a hvg.hu-nak is.

hvg.hu Gazdaság

Soros: a pénzpiaci reformoknak még nincs itt az idejük

A pénzpiaci reformoknak még nincs itt az idejük, de a helyzet normalizálódása után nem engedhető meg, hogy a szükséges változtatások feledésbe merüljenek -hangsúlyozta Soros György kedden, az MTA-n tartott előadásában, ahol a pénzpiacok működésére alkalmazva beszélt a reflexivitás elméletéről.

hvg.hu Gazdaság

Soros Nobel-díjas közgazdászokkal alapít új kutatóközpontot

Soros György magyar származású amerikai üzletember 10 év alatt 50 millió dollárral támogatja egy új oktatási és kutatási intézmény, az Új Közgazdasági Gondolkodás Intézete (New Economic Thinking – INET) létrehozását, amely megalapozná és erősítené a jelenleg elterjedt közgazdasági nézetek megújítását - jelentette be kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásának végén.

hvg.hu Gazdaság

Soros: be kellene látni a valóság megismerésének korlátait

A természettudomány szolgai másolása törvényszerűen vezet az emberi viszonyok és a gazdaság félreértéséhez, és akár a jelenlegihez hasonló válsághelyzeteket idézhet elő – hangsúlyozta Soros György hétfőn a Közép-európai Egyetem szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott előadásában.

hvg.hu Gazdaság

Csaba László az utálatos kamatról és a jövő önfelemésztő politikájáról

Ami az IMF-et érdekli, rendben van, viszont ami minket kellene, hogy érdekeljen, az nincs - mondta a hvg.hu-nak Csaba László akadémikus a magyar gazdaság helyzetét jellemezve. A Közép-európai Egyetem (CEU) közgazdász professzorát a kamatcsökkentés lehetőségéről, a költségvetési szigor értelméről, az euró mielőbbi bevezetésének esélyeiről, illetve a várható világgazdasági tendenciákról kérdeztük.

hvg.hu Gazdaság

Csaba László: nem gazdaságunk visszaesése, hanem szerkezete a gond

Magyarország gazdasági visszaesése nem olyan tragikus, mint ahogy azt sokan képzelik. A csökkenés mértéke egyáltalán nem rendkívüli más országokhoz képest, inkább a magyar gazdaság elavult szerkezete okoz gondot. Könnyű és gyors megoldás sajnos nincs – mutatott rá Csaba László akadémikus, a Közép-Európai Egyetem (CEU) közgazdász professzora az SAP Siófokon megrendezett konferenciáján.

hvg.hu Karrier

Kiderült, ki kapja a 52 500 eurós ösztöndíjat

A Demján Sándor Alapítvány és a CEU Business School idén harmadik alkalommal hirdette meg ösztöndíj pályázatát, melynek győztese számára az alapítvány teljeskörû ösztöndíjat biztosít (52 500 euró értékben) az iskola IMM elnevezésű nemzetközi üzleti vezetői (International Executive MBA) programján történő részvételhez. A díjat 2009-ben Szeles Nóra közgazdász, befektetési szakember nyerte.

MTI Kult

Holokauszttúlélők videointerjúi a CEU-ban

Holokauszttúlélők videointerjúi láthatók csütörtöktől a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtárában, a közép-kelet-európai régióban elsőként; a gyűjteményt a Soá Intézet Vizuális Történelmi Archívuma (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education) bocsátja közre.

Vélemény

Interjú T. Friedmannal a kilapított Földről

A múlt héten a Közép-európai Egyetem (CEU) meghívására Budapesten járt Thomas L. Friedman, a New York Times háromszoros Pulitzer díjas publicistája. Legújabb könyve: És mégis lapos a Föld (The World is Flat) Amerikában a nem-irodalmi bestsellerek között az első helyre került, az év könyvének választották. A mű magyar fordítását most dobta piacra a HVG kiadó; megjelenését a Symantec támogatta. A hvg.hu Friedman könyvének budapesti bemutatója után készített villáminterjút a szerzővel.

1
35 36 37 38 39 40 41
Jön az év első magyar online állásbörzéje

Jön az év első magyar online állásbörzéje

Az MNB arra figyelmeztet, vigyázzon a Revoluttal

Az MNB arra figyelmeztet, vigyázzon a Revoluttal

Saját intézményével ellenőrizné a jogállamiság helyzetét Magyarország és Lengyelország, hogy "ne nézzék bolondnak"

Saját intézményével ellenőrizné a jogállamiság helyzetét Magyarország és Lengyelország, hogy "ne nézzék bolondnak"

Több budapesti polgármester koronavírusos, elmarad a Fővárosi Közgyűlés

Több budapesti polgármester koronavírusos, elmarad a Fővárosi Közgyűlés

5000 eurós büntetést kapott az RTL II a Showder Klub miatt

5000 eurós büntetést kapott az RTL II a Showder Klub miatt

Saját intézményével ellenőrizné a jogállamiság helyzetét Magyarország és Lengyelország, hogy "ne nézzék bolondnak"

Saját intézményével ellenőrizné a jogállamiság helyzetét Magyarország és Lengyelország, hogy "ne nézzék bolondnak"

Horrorisztikus élmény: a NASA megint megmutatta, miket hallani a világűrben

Horrorisztikus élmény: a NASA megint megmutatta, miket hallani a világűrben

Milliókat kapott az államtól a Bajkai Istvánhoz köthető vállalkozás üdülőfejlesztésre

Milliókat kapott az államtól a Bajkai Istvánhoz köthető vállalkozás üdülőfejlesztésre

A címlapról ajánljuk