Nem tudott győzni a Fradi Diósgyőrben, Varga és Pesic összekapott a büntetőn
Azzal, hogy az FTC döntetlent játszott, a listavezető Puskás Akadémia előnye négy pontra nőtt.
Azzal, hogy az FTC döntetlent játszott, a listavezető Puskás Akadémia előnye négy pontra nőtt.
Valdas Dambrauskas 2002-ben 280 ezer forintnak megfelelő összeget nyert a Legyen Ön is milliomos!-ban, majd összecsomagolt, Londonba költözött, és sporttudományt kezdett tanulni.
Az ETO FC 17 éves játékosa a DVTK elleni meccsen kapott egy rúgást, amelyből komoly baj lett.
A jégkorongozó kétszer is elvesztette a fejét a csapata 11 gólos vereségével végződött mérkőzésen. Hosszú időre eltilthatják.
A 29 éves Gera Dániel most először lesz a válogatott keretének tagja.
Az öt legnagyobb magyarországi stadion üzemeltetője egyaránt nyereséggel zárta 2023-at, igaz, a cégek közül csak kettő foglalkozik kizárólag az adott stadionnal, van, ahol a focicsapattal együtt üzemeltetik, máshol szórakoztatóközponttal összekötve.
Cipők és sörösdobozok úsztak a vízben.
Tovább növekszik az a sportbirodalom, amelybe két évvel ezelőtt szállt be az ország hatodik leggazdagabb embere, Szíjj László.
A hálóőr a kaput védte, de talán most túlzottan is.
A klub két fizitoerapeutája mentette meg a sportoló életét.
Itt lett volna a nagy alkalom a Mészáros-féle 2rule mezek nemzetközi bemutatkozására, ám az olimpiára nem jutottak ki az oligarcha sportruhái. A NER azonban így is kaszál a mezcserén.
A diósgyőrieken kívül 16 vidéki sportegyesület kap hasonló összegeket 2026-ig.
A háttérből kívánja segíteni a klubot a golfszövetség elnöke.
A klub nagykövete lett az igazságügyi miniszter.
A felcsúti milliárdos egyebek között arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy az Eszék futballcsapatának tulajdonosi köréből kiszálltak, Diósgyőrben szerinte a foci nem tartozik hozzájuk.
A drukkerek petíciót adtak át a klubvezetésnek, aztán elszabadultak az indulatok.
Új vállalkozásba vágott bele társaival a DVTK tulajdonosának ügyvezetője.
Az egyesület két héten belül összesen 2,6 milliárd forint közpénzhez jutott.
Az egyesület elnöke kifejezetten büszke arra, hogy ők kapták a legnagyobb támogatást.
A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.