Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A felcsúti milliárdos egyebek között arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy az Eszék futballcsapatának tulajdonosi köréből kiszálltak, Diósgyőrben szerinte a foci nem tartozik hozzájuk.
A futballklub kivételével a többi szakosztályt működteti az egyik cégem, és több üzleti érdekeltségem is van a térségben, ami nagyon fontos a Mészáros-csoportnak
– mondta Mészáros Lőrinc a Nemzeti Sportnak adott interjúban a DVTK-s szerepvállalásáról, illetve arról, hogy nem vetődik-e fel összeférhetetlenség, amiatt, hogy a milliárdos a Puskás Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke is.
Most 2,3 milliárd forintot ad a kormány a DVTK-nak
Az egyesület két héten belül összesen 2,6 milliárd forint közpénzhez jutott.
Bár Mészáros azt mondta, hogy a foci nem hozzájuk tartozik Miskolcon, két mondattal később már azt mondta, hogy a Diósgyőr korábbi tulajdonosa,
Leisztinger Tamás nagyon sokat tett a klubért, a térség sportjáért az elmúlt években, most rajtunk a sor, a futballklub is jó kezekben van.
A téma már előjött az interjúban az Eszékkel kapcsolatban is, ahol Mészáros eladta a tulajdonrészét, mert az európai szövetség pénzügyi fair play szabályzata tiltja, hogy egyazon UEFA-sorozatban két klubban is tulajdonos, döntéshozó legyen valaki. Azt is hozzátette a milliárdos, hogy főszponzorként és a stadionberuházás lebonyolítójaként, vagyis üzletileg még fontos nekik a klub.
A Puskás Akadémia ezüstérmes lett az elmúlt idényben, amivel a történetének legjobb eredményét érte el, és a megyei rivális Fehérvárt is megelőzte.
Az interjút jegyző Szöllősi György – aki a Puskás Akadémia korábbi kommunikációs igazgatója, felcsúti lakos, illetve a Nemzeti Sport és a FourFourTwo jelenlegi főszerkesztője – megkérdezte Mészárost, hogy a Mol Fehérvár tulajdonosa, Garancsi István gratulált-e neki. A felcsúti milliárdos kitért a kérdés elől, azt válaszolta, hogy Kovács Zoltán sportigazgató gratulált neki, egyúttal ő is a bronzérmükhöz. Azt is hozzátette, hogy ez „persze nem esett nehezemre...”
Szöllősi arra is rákérdezett, igaz-e, hogy Mészáros elköltözik a faluból, aki erre azt mondta: nem fogalmazna úgy, hogy elköltözik, csak családi, praktikus okok miatt kétlaki életet alakítanak ki.
Felcsúton nőttem fel, nem tudnék innen elszakadni, nagyon ragaszkodom ehhez a régióhoz érzelmileg, munkahelyi és családi okokból is. Azonban a mindennapok és a munkánk szükségessé tette egy budapesti bázis kialakítását is.
Buda legszebb részére költözik Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea
A XII. kerületi Széchenyi-kilátó melletti egyik panorámás utcában lesz Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közös otthona - írta a Telex, amely a tulajdonlap és egy ügyvédi felszólítás segítségével beazonosította az épületet. Zajlik a felújítás, nagy a sürgés-forgás.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.