Adattudományi tanszék indul az ELTE-n
A tanszék a Deutsche Telekom partnere lesz.
Mindenki futott már bele olyan helyzetbe, hogy épp amikor kellett volna, a mobilján nem volt térerő, vagy az adatforgalmi sebességgel adódtak gondjai – vagy olyan helyen (erdőben, völgyben) lett volna szüksége telekommunikációs szolgáltatásra, ahol ilyesmi nem is volt soha. Magyarországon a lakosság néhány százaléka éppen ilyen területen és viszonyok között él, vagyis vezetékes telefon és internetkapcsolat híján kimaradtak a digitális korszakváltásból zömmel azért, mert a szolgáltatóknak nem érte meg odáig kiépíteni az infrastruktúrájukat. Mutatjuk a megoldást.
A Deutsche Telekom (DT) még az idén felszereli az első olyan antennákat, amelyek LTE-jeleket fognak küldeni az ég felé, hogy megkönnyítsék az internetezést a repülőkön, a 10 ezer méteres utazási magasságban.
Az Origo megvásárlására kiírt tenderről semmit nem lehet tudni, a résztvevők pedig titoktartási nyilatkozatot írtak alá, de a Telekom a hírek szerint még a karácsony előtti héten le akarja zárni a tranzakciót. A piacon a legesélyesebb vevőnek a VS.hu-t kiadó New Wave Productionst tartják, de állítólag Gattyán György milliárdos is beszállt a versenybe.
Az Európai Parlament múlt héten elfogadta a kétsebességes internet tervezetét, amelynek kárvallottjai főképpen az olyan startupok, kis cégek lesznek, amelyek az innováció motorjai. Szakértők szerint a tervezet elfogadása az európai gazdaság versenyképességét veszélyezteti.
Lekapták a Deutsche Telekom egyik bérelt repülőgépét Ferihegy felett.
Az Inmarsat és a Deutsche Telekom (DT) együttműködése révén jövőre internetszolgáltatást vezet be európai járatain a Lufthansa. Később több társaság is használhatja a rendszert.
A Magyar Telekomnak állítólag azért kell megszabadulnia a portáltól, mert a tulajdonos Deutsche Telekom stratégiai döntése szerint a leányvállalatoknak le kell építeniük profilidegen üzletágaikat.
A Magyar Telekom mintegy 42 millió euróért, azaz körülbelül 13 milliárd forintért megvásárolja a GTS Hungary alternatív infokommunikációs szolgáltatót a Deutsche Telekomtól – közölte szerdán a magyar Telekom-leány, amelynek igazgatósága jóváhagyta a vásárlásról szóló döntést.
A Magyar Telekomnál vizsgálja a több budapesti telephelyen folyó tevékenységek közös székházba költöztetésének lehetőségét, azonban egyelőre nincs döntés erről - közölte a vállalat.