Az olajipari szakértelem nem annyira, a kormányközeliség továbbra is lényeges a Molnál
Politikailag megbízható emberekkel erősítik a Mol felügyelőbizottságát. A cég vezetői eddig is tűzközelben voltak, ami a kormányzati kapcsolatokat illeti.
Politikailag megbízható emberekkel erősítik a Mol felügyelőbizottságát. A cég vezetői eddig is tűzközelben voltak, ami a kormányzati kapcsolatokat illeti.
Nagy Márton, Dorkota Lajos és Kaderják Péter mennek a magyar olajmultihoz.
Dorkota Lajos szívesen újrázott volna.
Iváncsa polgármestere, Molnár Tibor indul a Fidesz támogatásával a Fejér megyei 4-es választókerületében.
Februárban időközi országgyűlési képviselő-választás lesz Fejér megyében, a Fidesz még nem állt elő a jelöltjével.
Az energetikai hivatal azért fizetne közpénzből a Budavári Önkormányzatnak 68 millió forintot, hogy az elnök legyen továbbra is egy 101 négyzetméteres, a Halászbástyához közeli lakás bérlője – derül ki a hvg.hu birtokába került javaslatból. Ebből ugyanis megtudtuk, hogy a korábban fideszes országgyűlési képviselőként tevékenykedő elnök, Dorkota Lajos már kinevezése óta használhatja a 153 millió forintot érő ingatlant Orbán Viktor hivatalának köszönhetően. Az elnök fizetése közel 3,3 millió, de még a várbeli lakás kedvezményes, 43 ezer forintos bérleti díját is a hivatal állja. Az energetikai hivatal szerint az elnököt egy miniszteréhez hasonló juttatások illetik meg, de azt nem tudták megmagyarázni, miért nem találtak költséghatékonyabb megoldást, mint hogy egy jogért fizetnek ki ennyit.
Nem befolyásolja a magyarországi gázellátást az ausztriai Baumgarten an der March közelében működő gázterminálban bekövetkezett robbanás – közölte Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke.
Míg a gázárakkal politikai célzattal is vígan játszadozhat a kormány, a kedvezményes villanyszámla bevezetése keményebb dió lehet.
Szinte észrevétlenül lépett hatályba két olyan, az EU által kikényszerített jogszabály-módosítás, ami a kormány eddigi rezsiharcos hozzáállását is alapjaiban megváltoztathatja.
A Fidesz alapszabálya szerint a választókerületi elnöki pozíciók nem minősülnek párttisztségnek, így Dorkota Lajos nyugodtan lehet egyszerre a Fidesz dunaújvárosi választókerületi elnöke és a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke is.
A miniszterelnök a legutóbbi pénteki rádióbeszédében már beharangozta: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökétől azt várja, hogy ha kell, bicepszet mutasson az energiaszolgáltatóknak. A kormány szerint máris itt a "ha kell" ideje.
A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani - reagált közleményében Cserna Gábor (Fidesz) Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára.
Két új elnökhelyettest nevezett ki Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke pénteken, a törvény szerint az elnökhelyettesek kinevezése hét évre szól - tájékoztatta a MEKH az MTI-t.
Októbertől tízszázalékos lakossági áram-, gáz- és távhőárcsökkenésre számít Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke – írta a Népszabadság.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) minden területen vizsgálja a további rezsicsökkentés lehetőségét – írja a Világgazdaság.