szerző:
MTI / hvg.hu

Iváncsa polgármestere, Molnár Tibor indul a Fidesz támogatásával a Fejér megyei 4-es választókerületében.

Kedden reggel írtuk meg a 24.hu úgy értesülésére hivatkozva, hogy valószínűleg Molnár Tibort, Iváncsa független polgármesterét ajánlja a Fidesz jelöltnek a Fejér megyei 4-es választókerület, azaz Dunaújváros és környékének február 16-i időközi választására.

A párt választókerületi elnöke később Iváncsán megerősítette, hogy a Fidesz a független Molnárt támogatja az országgyűlési választáson, azaz nem indít saját jelöltet.

A politikus egyébként már december 27-én bejelentette, hogy megméretteti magát a körzetben.

Dorkota Lajos választókerületi elnök elmondta, a Fidesz azért támogatja az iváncsai politikust, mert a térség polgármestereinek többsége felsorakozott mögötte, helyi – ott született és ott is él –, így ismeri a térség problémáit.

A 38 éves, nős, háromgyermekes Molnár Tibor 2014–2017-ben Iváncsa alpolgármestere volt, 2017-ben időközi választáson lett a település polgármestere, 2019-ben pedig megerősítették tisztségében. Édesapja 30 éven keresztül volt Iváncsa polgármestere.

A Fejér megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületben azért kell időközi választást tartani február 16-án, mert az itt tavalyelőtt áprilisban mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) októberben Dunaújváros polgármesterévé választották, és – mivel a két tisztség összeférhetetlen – a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

Nyitóképünkön Molnár Tibor (balra) és Schrick István, Rácalmás polgármestere látható.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Úgy mondják fel az orvosok a túlmunka-szerződést, hogy az mindenkinek fájjon

Úgy mondják fel az orvosok a túlmunka-szerződést, hogy az mindenkinek fájjon

Motoron pörgő akrobatákkal, rakétákkal és tankokkal ünnepelt India

Motoron pörgő akrobatákkal, rakétákkal és tankokkal ünnepelt India

Sűrűbben járnak majd este a 9-es buszok

Sűrűbben járnak majd este a 9-es buszok

Ha Agatha Christie élne, ő hozta volna össze ezt a sztárparádét

Ha Agatha Christie élne, ő hozta volna össze ezt a sztárparádét

Simonka György: Elindultunk haza

Simonka György: Elindultunk haza

Gyurcsány: Apám imádta a nácikról szóló dokumentumfilmeket. És lendítette karját

Gyurcsány: Apám imádta a nácikról szóló dokumentumfilmeket. És lendítette karját