#Együtt-PM

Mesterházy: az „Orbán, takarodj!” már nem elég

Az MSZP nemcsak beszél a programalapú együttműködésről, az „Orbán, takarodj!” már nem elég ugyanis – mondta a szocialista párt elnöke a Népszabadságnak adott interjúban. Mesterházy Attila szerint pártjának majdnem másfélmillió szavazója van, vagyis ennyit tudnának hozzáadni egy lehetséges ellenzéki összefogáshoz. Együtt kívánnak működni mindenkivel, de a következő egy évben dől el, hogy ezt milyen formában teszik majd.

Nol

Bajnai: Orbán Viktorral elkerültük egymást

Az egykori miniszterelnök, aki több mint két év hallgatás után az október 23-i beszédével robbant be újra a közéletbe, a Vasárnapi Blikknek beszélt visszatéréséről, az Orbán-kormányról, az Együtt 2014 mozgalomról, Gyurcsányról, és a családjáról is.

hvg.hu

Bajnai: Matolcsyék programja egy katyvasz

Feléli a gazdasági tartalékokat a kormány az unortodox gazdaságpolitikájával - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az Indexnek adott interjújában. Bajnai elmondta, egymillióval több ellenzéki szavazó kell a Fidesz-kormány leváltásához, mint amennyi jelenleg van.

hvg.hu

Vona: a Jobbik nem csatlakozik Bajnaiékhoz

A Jobbik elnöke szerint óriási eredmény, hogy Fülöp Eriket, az ellenzéki párt jelöltjét választották újra Tiszavasvári polgármesterévé a vasárnapi időközi választásokon, ráadásul a 2010-es voksolásnál nagyobb arányú támogatottsággal.

MTI


Kuncze nem fog kérvényt benyújtani Bajnaiékhoz

Ha valaki rólam azt képzeli, hogy majd kérvényt nyújtok be egy ilyen ügyben, akkor az eltévesztette a házszámot – így kommentálta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kuncze Gábor azt, hogy hírek szerint az Együtt 2014 szervezői késleltetnék a Szabadelvű Polgári Egyesület és a Demokratikus Koalíció csatlakozását a mozgalomhoz.

hvg.hu


Bajnai: "az MSZP nélkül a rezsim nem váltható le"

Bővítené a napokban létrejött Együtt 2014 mozgalmat Bajnai Gordon, és úgy látja, ebben szükség van a demokratikus ellenzéki pártokra is. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője a Népszabadság Online-nak adott interjúban azt mondta: az MSZP részvétele és támogatása nélkül nem váltható le a jelenlegi rezsim, de a szocialisták egyedül nem képesek erre.

MTI



A rezsimváltás 22-es csapdája

Bajnai számára a feladványt nem Orbán legyőzése jelenti, hanem az őt vállára emelő széles tömegszerveztek, és újdonsült rajongói, akik nem hallgatták elég figyelmesen, amiről beszélt.

Seres László

Nem mindenki jut be automatikusan Bajnaiékhoz

A Milla, a Haza és Haladás és a Szolidaritás vezetői konszenzussal döntenek majd arról, mely szervezetekkel működnek együtt, kiknek a támogatását fogadják, illetve utasítják el. A Szolidaritás elnöke szerint még novemberben elkezdődhet az Együtt 2014 bővítése.

hvg.hu

Bajnainak örül egy lengyel újság

A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap csütörtöki cikkében Bajnai Gordon visszatéréséről írva üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek végre van konkurense.

MTI

Török Gábor: Bajnaiék elrejthetik az MSZP-t

Nem elegendő a baloldal elkötelezett szavazótábora a választási sikerhez, ugyanakkor Bajnai Gordonnak olyan ernyőszervezetre van esélye, amely tartalmazza, de bizonyos értelemben elrejti az MSZP-t. Erről is beszélt Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

hvg.hu

Karácsony: az LMP csak híd szerepben szállhatna be Bajnaiékhoz

Az LMP csak programalapon működhet együtt az Együtt 2014 választói mozgalommal - mondta a párt frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában. Karácsony Gergely szerint a választási együttműködésnek akkor van értelme, ha nyitnak a jobboldali választók felé és a csatlakozás akkor igazolható, ha az LMP lesz a balközépet a jobbközéppel összekötő híd.

MTI

Kunczéék is csatlakoznának Bajnaiék mozgalmához

A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) is csatlakozna a Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője és két másik civil szervezet által október 23-án meghirdetett Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amelynek célja az Orbán-kormány leváltása - mondta Kuncze Gábor, az SZPE elnöke csütörtökön a Tv2 Mokka című műsorában.

MTI

Bajnai: legalább két és félmillió szavazó kell a Fidesz leváltásához

Politikai probléma van, ezért politikai beszédet kellett mondani tegnap – mondta a Klubrádióban Bajnai Gordon volt miniszterelnök az október 23-i Milla-tüntetéssel kapcsolatban. Hozzátette, mély politikai megosztottság okoz most károkat az országnak, 10-12 éve tart ez a folyamat, de most nem lassabban, hanem visszafelé haladunk.

hvg.hu

Jövő nyárra készülhet el Bajnaiék nagy műve

Jövő nyárra válhat az Együtt 2014 választói kezdeményezés a Fidesz potenciális kihívójává az alapítók tervei szerint – mondta el a hvg.hu-nak Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület egyik alapítója. Juhász Péter, a Milla vezetője azt mondta: minden választókörzetben szeretnének erős aktivista hálózatot kialakítani.



Bajnai „olajfája”: lesz, akinek a véget jelenti majd?

A résztvevőknek kockázatos, és nem jelent tartós megoldást: az európai példák alapján ez a jellemző az olyan széles körű ellenzéki együttműködésekre, amilyet Bajnai Gordon hirdetett meg október 23-án. Az ilyen formációk általában idő előtt felbomlanak, és a tagok egy része eltűnik a süllyesztőben.

hvg.hu