#Együtt-PM

Megütötte Bajnai harcba szállása a tagsága és a választói között őrlődő LMP-t
 

Megütötte Bajnai harcba szállása a tagsága és a választói között őrlődő LMP-t

Kifogta az LMP vitorlájából a szelet a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 mozgalom. A legkisebb ellenzéki párt ugyanis „önálló pólus” címen maga akarta az MSZP ellenében összefogni a parlamenten kívüli új szervezeteket, és ezek révén megnyerni a kormányban csalódott jobboldali szavazókat. Míg ez a koncepció a párton belül jelentős vitákat váltott ki, Bajnai feltűnése egyfelől - az Orbán leváltására áhítozó szavazóbázis miatt - komoly dilemma elé állította az LMP-t, másrészt egy táborba sodorta a korábban más állásponton lévő vezetőket.

M. László Ferenc M. László Ferenc



Selmeczi: az Együtt 2014-ben újra előnyomakodnak a múlt erői
 

Selmeczi: az Együtt 2014-ben újra előnyomakodnak a múlt erői

A Fidesz szóvivője szerint újra előnyomakodnak a 2002-2010 közötti időszak kormányzati politikusai, "a múlt erői", azok, akik már többször is tönkretették az országot. Selmeczi Gabriella arra reagált, hogy csütörtökön a választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom.

MTI MTI

Kicsapta a biztosítékot Jávor nyilatkozata az LMP-ben
 

Kicsapta a biztosítékot Jávor nyilatkozata az LMP-ben

Az LMP képviselőcsoportjának helyettes vezetője felelőtlenségnek tartja, hogy Jávor Benedek frakcióvezető a párt novemberi kongresszusa előtt nyilatkozott az Együtt 2014-gyel való együttműködés lehetőségeiről. Mile Lajos szerint az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról. Az Együtt 214 részéről csütörtökön azt mondták, az együttműködéssel kapcsolatban először az LMP-t keresik meg.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Bajnaiék az LMP-t keresik meg elsőként
 

Bajnaiék az LMP-t keresik meg elsőként

A választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom. Csatlakozni még nem lehet a szervezethez, az aláírásgyűjtés viszont már elindult. Először az LMP-t keresik meg.

hvg.hu hvg.hu



Jávor: tárgyalni kellene az Együtt 2014-gyel
 

Jávor: tárgyalni kellene az Együtt 2014-gyel

Az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel - jelentette ki Jávor Benedek. A frakcióvezető szerint bármilyen együttműködésről a párt novemberi kongresszusa dönt, ugyanakkor szerinte történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennének rá időben, hogy garanciát szerezzenek céljaik megvalósításához.

MTI MTI

Puch László nem fél Bajnaitól
 

Puch László nem fél Bajnaitól

Az általunk megkérdezett szocialista és fideszes politikusok nem tartanak attól, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom tőlük szívna el szavazatokat, de az LMP-sek közül van, aki szerint konkurencia a volt kormányfő. Puch László szerint ha kormányváltó hangulat lesz, akkor mindegy milyen a választási törvényt, a Fideszt elzavarják. Videó.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai és a borzalmas tagság
 

Bajnai és a borzalmas tagság

Amennyiben a „patás ördögtől meg kell szabadulnia a nemzetnek” egyedüliként marad meg a programban, úgy egy esetleges választási győzelem abba a meglepő helyzetbe sodorhatja az Együtt 2014 vezetőit, hogy el kell gondolkodniuk az Együtt 2015, az Együtt 2016 és az ezeket követő további nehéz évek teendőin, ráadásul úgy, hogy közben már kormányozni is kellene. És Orbán Viktor sem lesz a közelben, hogy segítsen.

Mong Attila Mong Attila



Felmérés: Bajnai pártja bejutna a parlamentbe
 

Felmérés: Bajnai pártja bejutna a parlamentbe

Már átlépte a parlamenti küszöböt az Együtt 2014 mozgalom támogatottsága a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A Századvég Alapítvány felmérése szerint Bajnai Gordont a megkérdezettek 15 százaléka látná szívesen miniszterelnökként, ezzel második helyre ugrott a 26 százalékos Orbán Viktor mögött.

hvg.hu hvg.hu


Kónya Péter: Ha nem sikerül, elhagyjuk az országot
 

Kónya Péter: Ha nem sikerül, elhagyjuk az országot

Inkább egyfajta "kívánságlistát", mintsem komplex programot állít majd össze a Szolidaritás, amelynek vezetője, Kónya Péter szerint nagyjából 3-5 milliárd forintot kell összegyűjtenie az Együtt 2014 mozgalomnak ahhoz, hogy a választási kampányban fel tudják venni a harcot a Fidesszel. Ha nem sikerül az Orbán-kormányt megdönteniük, mások mellett Kónya Péter is elhagyhatja az országot. Interjú.

Dezső András Dezső András


Lakner Zoltán: Bozótharc az olajfa körül
 

Lakner Zoltán: Bozótharc az olajfa körül

Bajnai Gordon két eredményre számít. Az egyik, hogy az eddig összeadhatatlan demokratikus ellenzéki szavazatok végre ténylegesen egybegyűjthetővé válnának. Ez önmagában is javítaná ennek az oldalnak a versenyképességét. A másik, hogy megszólíthatónak véli a "közepet": balközép, liberálisok, jobbközép - hol hallottuk ezt utoljára?

Lakner Zoltán Lakner Zoltán

Bajnai ki akar maradni a DK és a Milla vitájából
 

Bajnai ki akar maradni a DK és a Milla vitájából

Bajnai Gordon szerint az Együtt 2014 választói mozgalomban olyan szervezeteknek van helyük, amelyek több támogatót hoznak, mint amennyit jelenlétük miatt veszíthet az együttműködés. A volt kormányfő kedden a Tv2 Mokka című műsorában azt mondta, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Milla közötti vitát a két szervezetnek egymás között kell tisztáznia.

MTI MTI

Vona: a
 

Vona: a "Bajnai-Gyurcsány-Milla-tengely" szintén megszorít

A Jobbik elnöke szerint a vasárnapi, tiszavasvári időközi önkormányzati választások eredménye bebizonyította, hogy 2014-ben nem kettő, hanem három alternatíva közül kell majd az embereknek választaniuk. Vona Gábor igazolva látja azt is, hogy a Jobbik megőrzi az emberek pártjába helyezett bizalmát.

MTI MTI