#Együtt-PM

Politikai dagonyatúra: Ki kamuzott a nagy baloldali cirkuszban?

Nem szegtek meg semmilyen megállapodást, hiszen az MSZP saját belső szabályai miatt felülről nem kötheti meg a helyiek kezét, ezért a szocialisták nem értik, hogy az Együtt miért várt tőlük ilyet, és kedden miért robbantotta fel a teljes budapesti alkut. Ám ha a szakítás miatt a választási megállapodás érvényét veszíti, az MSZP főpolgármester-jelölt nélkül maradhat, vagy egyes értelmezések szerint Horváth Csaba jelöltségéhez kell formálisan visszatérni.

M. László Ferenc

Falus csak hárompárti jelöltként hajlandó megmérkőzni Tarlóssal

„Továbbra is csak úgy vállalom a megméretést, ha mindhárom párt közösen jelöl, együtt támogat engem” – így reagált kedden a 168 Órának Falus Ferenc azután, hogy Együtt-PM bejelentette: elegük lett a baloldali ellenzéki pártok kötélhúzásából, a párt önállóan indul Budapesten az októberi önkormányzati választáson.

hvg.hu

Öt ellenzéki párt fogott össze Nyíregyházán

Összefogott és párszövetséget alakított az októberi választásokra az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség Nyíregyházán.

MTI

Önállóan indul az Együtt-PM Budapesten

Az Együtt-PM Szövetség önállóan indul a fővárosban, és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat – közölte kedden a párt, amely szerint az ellenzéki megállapodás az MSZP miatt nem jött létre. Falus Ferencet továbbra is támogatják. Az MSZP-ben azt mondták, estig még megszülethet a megállapodás, a DK-ban úgy látják, a fejlemények az "MSZP szétesését" mutatják.

hvg.hu

Hat kerületben izzad tovább a befeszült ellenzék

Hiába izzadta ki magából az egykori Összefogás három pártja a budapesti választási együttműködést, a kerületekben hetek óta áll a bál, a helyi szervezetek elégedetlenek, fúrják az alkut. Bár a főpolgármester-jelölt és polgármesterjelöltek megvannak, az egyéni körzetek felosztásáról még mindig nincs megállapodás. Hat kerületben tovább izzasztják egymást a felek. Ezek a viták akadályozzák Falus Ferenc tervezett indítását.

M. László Ferenc

Szigetvári: Az MSZP-vel még vannak vitás kérdések

Az Együtt-PM társelnöke szerint a hétvégi tárgyalásokon több kérdésben is sikerült elsimítani a vitákat az MSZP-vel, de például a XIII. vagy az XIV. kerületben még vannak nyitott kérdések. A Demokratikus Koalícióval viszont már írásba foglalták a megállapodást.

MTI


Nyerhet-e Budapesten a baloldal?

Nyerhet-e az új összefogással az MSZP, a DK és az Együtt Budapesten, le tudják-e győzni Tarlós Istvánt? Egy elemzőintézet kiszámolta a három párt esélyeit. A Political Capital szerint nehéz meccs vár a baloldalra.

hvg.hu


Ezt az árat kéri Falusért cserébe az MSZP

Több pontból álló követeléslistával rukkolt elő a budapesti MSZP. Elvárják, hogy ezeket a DK és az Együtt teljesítse, különben nem adnak zöld utat Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kampányának – értesült MSZP-s forrásokból a hvg.hu.

MLF

Lázadó MSZP-sek fúrhatják meg Tarlós baloldali kihívóját

Bár többhetes alkudozás eredményeként találta meg a baloldali ellenzék Tarlós István kihívóját, az MSZP-ben vannak, akik megtorpedóznák a megállapodást. A főpolgármester-jelöltségről lecsúszott Horváth Csaba kész a lázongók élére állni. A budapesti szocialisták pénteken mondják ki a végső szót, de a cikkünk megjelenésekor éppen összeülő fővárosi párttanácson is többen Falus Ferenc és a megállapodás ellen fognak érvelni.

MLF

Érpatakon is ciki lett Orosz Mihály Zoltán ténykedése

Az Együtt-PM érpataki polgármesterjelöltje szerint a békés érpatakiaknak elegük van belőle, hogy polgármesterük szélsőséges akciói miatt szemlesütve kell járniuk. Aláírásgyűjtásbe kezd, hogy rávegye Orosz Mihály Zoltánt a távozásra.

hvg.hu

Még a tutibiztos kerületet is kockáztatták a veszekedő baloldaliak

Többhetes iszapbirkózás után megszületett a fővárosi választási megállapodás az egykori baloldali Összefogás tagjai között. Ahogy az Együtt-PM kérte, közös indulás nem lesz, de a nyerhető kerületekben nem indítanak egymás ellen polgármesterjelölteket. Újabb főpolgármester-jelölt neve is felmerült: a pártok a volt országos tisztifőorvost, Falus Ferencet indítanák Tarlós Istvánnal szemben. Így osztotta fel a jelölés jogát egymást közt az MSZP, a DK és az Együtt-PM.

MLF


Ők lesznek a Fidesz kihívói Budapesten

A DK volt szocialistákkal győzné le a Fideszt, az Együtt-PM pedig Ferencvárosban reaktivált egy korábbi SZDSZ-es polgármestert. Az MSZP ragaszkodott hozzá, hogy az eddig sikeres polgármestereit a másik két párt is támogassa. Így állapodtak meg a 23 fővárosi kerület választási felosztásáról a baloldali ellenzék pártjai.

MLF

Ő lehet Tarlós baloldali kihívója

A volt tisztifőorvost indítaná az Együtt-PM és a DK Tarlós István ellen októberben. Értesüléseink szerint Falus Ferenc jelölését az MSZP is elfogadja, az orvos korábban tagja volt a pártnak.

MLF



Áder: "felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is"

1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként. A nemzetközi emléknap alkalmából Magyarországon is országszerte megemlékezéseket tartanak.

MTI